Húsvét 2. „irgalmasság” vasárnapja – B. – Jn 20,19-31
Értékeljük-e (elfogadjuk-e) Isten irgalmas szeretetét, és ennek következtében eltölt-e minket Krisztus békéje?
Amikor Jézus megjelent tanítványainak, úgy köszöntötte őket, ahogyan minden nap szokásban volt (és ahogy ma is használják): „Salóm aléhem!” = „Békesség nektek!” De megismételte, és ezzel különös nyomatékot adott neki.
Jézus meg akarta őket gyógyítani bénító lelki állapotuktól, a gondterhelt nyugtalanságtól és a bűneik miatti szorongásos félelemtől, amely megakadályozta őket abban, hogy felismerjék őt. Ezért rájuk lehelt, amellyel felidézte az újjáteremtés mozzanatát, majd átadta nekik a bűnbocsátó hatalmat is: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer.” A bűnbocsátó hatalom átadása miatt lett a mai nap az Isten irgalmasságának az ünnepe.
A bűnbocsánat a feltámadt Krisztus húsvéti ajándéka. Ahogyan a mi Urunk feltámadt a halálból és új életre kelt, ugyanúgy a bűnbocsánat a lelki újjászületést eredményezi minden ember számára. (! Egyedül a megbocsátás képes gyógyítani az emberek által okozott sebeket is.)
Az elmúlt héten sokat foglalkoztunk azzal, hogy mi nehezítette meg a feltámadt Jézus felismerését még a legközelebbi ismerősei, a tanítványok számára is. Azért tettük ez, hogy levonjuk ezek tanulságait a magunk számára.
! A feltámadott Jézusnak minket is meg kell gyógyítania bénító lelki állapotunkból, mert a tanítványokhoz hasonlóan ez minket is megakadályoz abban, hogy a feltámadott Krisztust felismerjük, és vele személyes kapcsolatba kerüljünk. Nekünk is meg kell szabadulnunk a gondterhelt nyugtalanságtól, és a bűneink miatti szorongásos félelemtől.
Amikor Szent II. János-Pál pápa 2002. jún. 29-én elrendelte a mai ünnepet, azt az üzenetet fűzte hozzá, hogy „Isten irgalma erősebb, mint a mi bűneink”. (1) Minden helyzetben bíznunk kell a mennyei Atya irgalmas szeretetében és mindenható erejében, és (2) el kell töltenie minket az embertársaink iránti irgalmas szeretetnek.
! A feltámadott Krisztus a Szentlélek által él tovább övéi között. Jelenlétét itt a földön az általa „Szent Leheletével” létrehozott közösségben „tapogathatjuk” ki. Ő az Egyházban mindenkit boldognak mond, aki ugyan nem érintkezhet vele úgy mint Tamás, de mégis hisz benne. Jézus nem tesz különbséget azok között, akik vele együtt ettek és ittak, és azok között, akik tanítványai szavára hinni fognak benne. Kegyelme mindenkit képessé tesz arra, hogy a hite ugyanolyan szilárd alapokon álljon, mint azoké, akik fizikailag is látták őt. „A hit meggyőződés arról, amit nem láthatunk.” (Zsid 11,1).
! A mi hitünk sem kevésbé értékes, mint Tamásé. Aki közel engedi magához Jézust, annak számára az Egyház (a „kenyértörés”) közösségében érinthető, tapintható valósággá válik. De „Senki sem mondhatja, hogy „Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által.” (1Kor 12,3). ! NB!: A Szentlélek nélkül semmire nem megyünk. Még egymást sem tudjuk szeretni úgy, ahogyan Jézus szeret(ett) minket.