Húsv. 6. hete, szerda – Jn 16, 12-15 Fejlődünk-e Szentháromság ismeretében?
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.” Jézusnak ez a kijelentése azt jelenti, hogy a Szentlélek állandóan folytatja megvilágosító és megszentelő munkáját.
Jézus mindössze hároméves tanítói működésébe ugyanis nem fért bele egész messiási küldetésének és istenfiúi lényének megismertetése. Ráadásul ehhez okvetlenül szükség volt Jézus feltámadására is.
Jézus az ő kereszthalála és feltámadása előtt többször is beszélt a szenvedéséről, de ezt a tanítványok nem tudták elfogadni. Hiába kapcsolta össze mindig a feltámadásával, amikor bekövetkezett Jézus kínszenvedése és kereszthalála, a tanítványok megfeledkeztek a feltámadásáról.
Még nehezebb volt számukra annak megértése, hogy Jézus egylényegű az Atyával, ezért minden, ami az Atyáé, az övé is. Így, ha a Szentlélek az Atyától származik, akkor tőle is. Mindezek megértésére és elfogadására csak Pünkösdkor jutottak el a Szentlélek segítségével, de ez még mindig nem a „teljesség” volt.
A kinyilatkoztatás tehát nemcsak abból áll, amit Jézus nyilvános működése alatt tett és tanított, hanem abból is, amit a Szentlélek vezetése alatt később az apostolok felismertek benne és elmondtak róla. Ezért az apostoloknak nem az volt a feladatuk, hogy ismételjék Jézus szavait, hanem az, hogy róla tanúskodjanak. Amit a Szentlélek így közölt az apostolokkal, az is Jézus kinyilatkoztatása volt, mert a Szentlélek azt adta tovább, amit „tőle (=Jézustól) hallott”.
Tehát összegezve: Jézus azt közölte, amit az Atyától hozott, a Szentlélek pedig azt, amit Jézustól „hall”. Ezért a Szentlélek eljövetele nem új fejezet az üdvösség történetében, hanem befejezése Jézus működésének. Ahogy Jézus megdicsőítette működésével az Atyát, úgy dicsőíti meg a Szentlélek Jézust azzal, hogy érvényt szerez tanításának. Ezért hittel kell fogadnunk, amit a Szentlélek mondott az Egyháznak, és amit az Egyház tanító hivatala ad tovább nekünk (ezt nevezzük „dogmafejlődésnek”).
Egyéni, személyes életünkben is folyamatosan fejlődnie kell hitünknek, egyre élőbb kapcsolatra jutva külön-külön is a három isteni személlyel.
Állandóan figyelnünk kell a Szentlélekre, hogy az Ő segítségével egyre jobban megértsük Krisztus tanítását, egyre jobban megismerjük Őt és a mennyei Atyánkat, egyre tisztábban lássuk életünk végső célját, és ennek megfelelően a mindennapi feladatainkat, szenvedéseink értelmét és célját. És legfőképpen: arra kell törekednünk, hogy a Szentlélek által már a földi életünkben is egyre jobban részesei legyünk a Szentháromság életének.