Húsvét 7. hete, csütörtök – Jn 17, 20-26 – Szívügyünknek tekintjük-e, és mit teszünk azért, hogy megvalósuljon az az egység, amelyért Jézus az utolsó vacsorán imádkozott? Tudjuk-e, hogy ez hogyan valósulhat meg?
A mai evangéliumban Jézus „főpapi imájának” befejező részét hallottuk, amely az utolsó vacsorát követő „búcsúbeszéd” végén hangzott el. Érdemes felidézni, hogy az utolsó vacsora megkezdése előtt Jézus megmosta a tanítványok lábát, mellyel példát adott arra, amiről később beszélt, hogy úgy kell nekünk is szeretnünk egymást, ahogyan Ő szeretett minket.
Jézus szerint köztünk is lehetséges az a természetfölötti egység, amely az Atya és Fiú között fennáll: ahogy Jézus mondja, hogy „mibennünk eggyé legyenek”. Ennek az egységnek a megtapasztalása korán átment a hívő közösség tudatába. Már János apostol azt írta (1Jn 1,3), hogy „mi közösségben élünk az Atyával és a Fiúval”.
Nyilvánvaló, hogy a magunk erejéből nem jöhet létre közöttünk olyan jellegű szeretet-közösség, amely az Atya és a Fiú között van: az egymásnak való teljes odaadás, egymás teljes elfogadása. Egyedül a Szentlélek, a Szeretet Lelke tudja megvalósítani az emberek között az Atya és Fiú kapcsolatához hasonló „mi-közösséget”. Ezért amikor Jézus az ilyen egységért imádkozott, akkor valójában a Szentlélek kiáradásáért imádkozott. Ha tehát azt akarjuk, hogy a Jézus által kívánt és kért igazi egység megvalósuljon, akkor nekünk is a Szentlelket kell kérni, aztán befogadni és Vele együttműködni, hogy így megvalósuljon az egymásért minden áldozatra kész szeretetből fakadó egység. Ez az egység lesz aztán ismertető jegye, bizonyítéka („kritériuma”) a világ előtt is annak, hogy a mi Egyházunk valóban Krisztus Egyháza.
Szembesülnünk kell azzal is, hogy mi vezetett a nagy egyházszakadásokhoz 1000 évvel ezelőtt (1054-ben) és 500 évvel ezelőtt (1517-ben). Bizony, a szolgáló és áldozatos szeretet hiánya, a hatalomvágy és az önzés. Ebből következett a pápa, a püspökök és a papság tekintélyének elvetése, és az utóbbi folyományaként a szentmisének és a bűnbánat szentségének, valamint Szűz Máriának és a szentek tiszteletének az elvetése.
Sajnos, a protestáns egyházaknak az 500. évfordulóra felkészítő zsinata újra letette a voksot a híres heidelbergi katekizmusnak a szentmisét „kárhozatos bálványimádásnak” minősítő véleménye mellett, és elmaradt az okoknak és következményeinek a feltárása és összegzése.
! Egység csak ott valósulhat meg, ahol a hívekben él az Atyának és a Fiúnak az egymás iránti kölcsönös szeretete, és Krisztus tanításának teljes elfogadása.
Ahogyan Krisztus elfogadása nélkül nem lehet béke a világon semmilyen szinten (…), ugyanúgy a Szentháromság életének megélése nélkül sem jöhet létre egység.
Kérjük tehát, és fogadjuk be a Szentlelket, hogy az Ő közreműködésével megvalósuljon köztünk a Jézus által kívánt egység!