Június 7. Évközi 9. hét, csütörtök

9. évközi hét, csütörtök – Mk 12, 28-34
Hogyan viszonozzuk Istennek irántunk való szeretetét?

Az írástudó csak egy parancsot akart tudni: az elsőt a parancsok közül, de Jézus rögtön hozzátette a másodikat is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” A kettő összetartozik. Szent Ágoston is figyelmeztetett: „Senki sem állíthatja, hogy szereti a Főt, miközben gyűlöli a Test tagjait.” Az egyházatya itt arra az egységre utalt, amely Krisztus Titokzatos Testének tagjait a Szentlélek által összekapcsolja.

Isten iránti szeretetünk valójában mindig viszont-szeretet, az Istennek irántunk való feltétel nélküli szeretetére adott válasz. Isten azt akarja, hogy iránta való szeretetünket embertársaink szolgálatával is mutassuk ki. Istent akkor szeretjük, ha felemelkedünk gondolataihoz, terveihez, parancsaihoz, és azokat magunkévá tesszük. Így megtaláljuk életünk értelmét és feladatait.

Isten szeretete hűséges. Független a mi döntésünktől, állhatatosságunktól vagy állhatatlanságunktól. Az Isten „képtelen” a hűtlenségre. Ha mi megtagadjuk őt, akkor mással töltjük be az ő helyét. Az ő számára azonban mi pótolhatatlanok maradunk. Örök szeretetében a rólunk elképzelt tervét életünk utolsó pillanatáig fönntartja. Újra meg újra felkínálja a lehetőséget, hogy szabadon, egész lényünkkel őt válasszuk.

Isten akarata az, „hogy minden ember üdvözüljön”. Isten azt várja el tőlünk, hogy mi is ezt akarjuk. Ne csak mi akarjunk üdvözülni, hanem akarnunk kell azt is, hogy velünk együtt mások is üdvözüljenek.

Azt is tudnunk kell, hogy a szeretet elsősorban nem érzelem, hanem engedelmesség és hűség az Isten felé, az emberek felé pedig türelem, áldozatkészség és segítés.

A felebaráti szeretet nagylelkűvé tesz. A házastársak is akkor szeretik helyesen és igazán egymást, ha segítségére vannak egymás személyiségének kibontakoztatásában, ha elismerik házastársuk személyes jogait, és főleg azt, hogy mindnyájan úton vagyunk az Atya háza felé. Mindegyikünkre érvényes, hogy akkor szeretjük igazán és helyesen embertársainkat, ha szeretetünkkel segítjük egymást az üdvözülés útján. Az önző szeretet valójában nem szeretet. Az önzés – halálos méreg, amely lealacsonyít és tönkretesz mindent.

Jól érezzük, hogy a felebarát elfogadása és üdvözítése erőnket meghaladó feladat. Tudatosuljon bennünk, hogy erre nem a magunk erejéből, hanem a Szentlélek együttműködésére támaszkodva válhatunk képessé: befogadóvá és szerető szívűvé.

NB! Csak a Szentlélek vezetésével járunk „közel” a Mennyek Országához.