Szűz Mária Szeplőtelen Szíve – Iz 61, 9-11; Lk 2, 41-51a
Tegnap (Jézus Szíve ünnepén) megjegyeztük-e, hogy mit kell „eltanulnunk” Jézustól? („szelíd vagyok és alázatos szívű”.) De miben követhetjük Máriát?
Igaz, hogy Máriát az áteredő bűn alól kivette az Isten, de nem tette őt vétkezhetetlenné. Őt is biztosan kísértette a Sátán, mint ahogyan Jézust is, de sikertelenül. Mária a szabadságát arra „használta”, hogy testét és lelkét egészen az Atya és az ő egyszülött Fia rendelkezésére bocsátotta. Főleg két tulajdonságában lehet a példaképünk.
1. Nyitottság a jóra, a szeretetre, az Istenre.
A mi „szeplős” szívünkre az jellemző, hogy mindent magába fogad: jót és rosszat egyaránt. Így mérgezzük magunkat, és mások számára is mérgezett forrássá válunk. Csábíthatóak vagyunk, és másokat is csábít(hat)unk.
Mária szíve csak Isten számára volt nyitva: Isten akaratát kereste, Isten szavaira volt fogékony. Nemcsak az angyal szavait („Legyen nekem a te igéd szerint”) és a Szent Fia által mondott szavakat, de az emberek közvetítésével érkezett szavakat is befogadta, mint a betlehemi pásztorokét („szívébe véste és el-elgondolkodott rajtuk”), Símeonét, stb.
„Szívünk”, a mi „személyiségünk” központja képes arra a csodára, hogy befogadja a felfoghatatlan Istent. És csak az képes befogadni az embert is a maga felfoghatatlan titkával, aki nyitott az Istenre. Ezért bízhatta Jézus a kereszten Máriára szeretett tanítványát, ezért tudhatjuk őt az Egyház Anyjának, égi Édesanyánknak, és ezért lehet a bűnösök menedéke, a szomorúak vigasza és mindaz, amit a litániákban elmondunk róla. Szűz Mária azáltal, hogy alázattal befogadta Jézust, az Egyház előképe, a Szentlélek temploma lett. Isten- és emberszeretete miatt minden megkeresztelt ember példaképe lehet.
De követhetjük őt egy másik területen is, amely az ő szívét megőrizte „szeplőtelennek”.
2. Az Úrban való ujjongó örvendezés.
Kevés szó maradt fenn róla az Evangéliumban, de egyetlen „beszéde”, a „Magnificat”, amely „magasztalás”, hálaadás és Isten „dicsőítése”, terjedelmében olyan hosszú, mint a többi megszólalása együttvéve.
Isten műveinek elragadtatott szemlélése és az ebből fakadó istendicséret őrzi meg szívünket legjobban a bűn szeplőitől. Ezért belső („lelki”) életünket Isten imádására, dicséretére és a neki váló hálaadásra kell összpontosítanunk.
El kell gondolkodnunk azon, hogy ezzel mennyire szemben áll a világ és magunk sorsán való kesergés, a mások miatti elégedetlenkedés, a „hergés-morgás”, a zsörtölődő, zsémbes lelkület! Vajon miről beszélgetünk egymással a szentmisék után, és úgy „általában”? Hasonlít-e a mi egymással való találkozásunk, társalgásunk és együttlétünk Mária és Erzsébet találkozására?
Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe arra hív bennünket, hogy Mária példájára mi is egyre mélyebben tárjuk fel szívünket az Isten előtt, Istent befogadva töltse el a mi szívünket is a hála és az örvendezés, és ebben erősítsük egymást!