Évk. 12. hét, csütörtök – Mt 7, 21-29 – Mire alapozzuk életünket, jövendő sorsunkat? Mennyire keressük és hogyan teljesítjük Isten akaratát?
A ma hallott evangéliumi részlet minden magyar emberben nagyon jó érzéseket kelt, és remélhetőleg maradandót is, ugyanis augusztus 20-án mindig ezt az evangéliumi részletet halljuk. 
Nemcsak az ünnepen, hanem életünk minden napján ügyelni kell arra, hogy mire építjük életünket, képletesen szólva mire építünk házat és hazát. Szent István királlyal kapcsolatban hálával szoktunk emlékezni arra, hogy nemcsak erre a földi életre akart nekünk hazát adni, hanem a mennyben is.
A mai evangéliumban Jézus arra figyelmeztet, hogy nem elég hallgatni az Ő tanítását, hanem meg is kell valósítani. Az utolsó ítéleten a tetteinket fogják számon kérni. De nemcsak azt kérik számon, hogy mit végeztünk vagy mit mulasztottunk el, hanem azt is, hogy milyen lelkülettel végeztük a munkánkat, vagyis a szándékot is.
A szándékaink szempontjából fontos kérdés, hogy csupán a magunk akaratát és tetszését követtük-e, vagy képességeinket, lehetőségeinket, sőt még a csodás adományainkat is Isten akarata szerint használtuk-e fel. Még a csodás adományok felhasználása sem feltétlenül a szent életünk bizonyítéka, hiszen ezeket (mint pl. a jövendölés, az ördögűzés, vagy a csodás gyógyítás hatalma, stb.) a közösség javára és Isten akarata szerinti felhasználásra kaptuk. Egyedül Isten akaratának teljesítése mutatja meg, hogy ki Jézus igazi tanítványa.
Aki az Istentől kapott adományait nem Isten akarata, hanem saját akarata és tetszése szerint használja fel, az csak látszólag cselekszik „Jézus nevében”, mert nem működik együtt Jézussal. Az ilyen ember munkáját nem kíséri Isten áldása. Ráadásul az ilyen ember a megpróbáltatásokban könnyen elveszítheti még a hitét is, és kiteszi magát a kárhozat veszélyének.
A sziklára épült ház az állandóságot, a szilárdságot jelképezi, ugyanakkor az evangéliumi tanítás megvalósításával mi magunk is átalakulunk: Isten gyermekeivé válunk, és kialakul bennünk a Krisztushoz való hasonlóság. Eltölt minket a Krisztus tanításában rejlő isteni erő, és akkor a kísértésekben, a megpróbáltatásokban és a nehéz helyzetekben is meg tudjuk állni a helyünket, nem a magunk erejében bízva, hanem annak a kegyelemnek a segítségével, amelyet jótetteink jutalmául állandóan megkapunk.
Életünk egyetlen napján se feledkezzünk meg arról, hogy miért kaptuk életünket, hogy „mi végre vagyunk a világon”, és hogyan érdemes élni. Isten örök boldogságra, örök életre teremtett minket. Elszántságunkon és céltudatosságunkon kívül szükségünk van Isten kegyelmére, amelyhez a mindennapi imádságban, a szentmiséken a szentáldozásokban, ezeken kívül a szentgyónásokban jutunk.
Törekedjünk arra, tegyünk meg érte mindent, hogy a mi egyéni életünkben is legyen meg az Isten akarata, és bejuthassunk a Mennyek Országába.