15. hét, péntek – Mt 12,1-8 – Megteszünk-e mindent azért, hogy jól tudjuk megünnepelni a vasárnapot?
A zsidók számára a vallási törvények három csoportja kiemelkedően fontos volt. Az első csoportba a templommal, a másodikba a rituális tisztasággal, a harmadik csoportba pedig a szombat megszentelésével kapcsolatos törvények tartoztak. Ezért érthető, hogy a szombat megünneplésével kapcsolatos, előbb hallott jelenet mindhárom „szinoptikus” evangéliumban megtalálható.
A szombatnak a pihenésre vonatkozó parancsa benne van a „Tízparancsolatban”. A Kivonulás könyve (Kiv 23,12) már hangsúlyozza ennek a pihenésnek emberséges oldalát is: hogy a rabszolgák lélegzethez jussanak. De szigorú értelmezése csak a babiloni fogság után jött szokásba. Ekkor már (a körülmetéléssel együtt) a választott néphez és a Jahvéhoz való tartozás jele lett.
A szombat neve a héber „sábbát”-ból ered, ami „nyugalmat” jelent. Ennek biztosítása érdekében a Talmud szerinti felsorolásban szombaton harminckilenc-féle munkát tilos volt végezni, ezek közül az első hat ez volt: szántani, vetni, aratni, kévét kötni, csépelni, szórólapátolni. A farizeusi magyarázat szerint az apostolok kalásztépése „aratásnak” számított, a tenyérben való dörzsölés „cséplésnek”, így megtörték a szombati nyugalmat.
Jézus a mai evangéliumi jelenetben is hangoztatta, hogy a törvény az emberért van, és úgy is kell értelmezni. Hozzátette, hogy adott esetben az irgalmasság és a szeretet gyakorlása nagyobb érték, mint az áldozatbemutatás.
Ma sok embert dolgoztatnak ünnepnapokon is. Ezzel nemcsak agyonhajszolják őket, de tönkreteszik családi életüket, és lehetetlenné teszik egyéb emberi kapcsolataik ápolását is. Pedig az Úr napjának megünnepléséhez ezek is hozzá tartoznak.
Jézus másik megjegyzése („Az Emberfia ura a szombatnak is”) igazi kinyilatkoztatás: Ő fölötte áll a törvénynek, ezért a szombat megtartását újra értelmezheti, amelyet meg is valósított. A szombatot a teremtés ünneplésévé avatta.
Amikor mi „az Úr napját” a hét első napján, Jézus feltámadásának napján ünnepeljük, egyrészt arra kell gondolnunk, hogy a teremtés műve az emberi élet újjáteremtésével fejeződött be igazán. Másrészt arra kell emlékeznünk, hogy Jézus feltámadásával belépett az isteni nyugalomba, és megígérte nekünk, hogy Ő utána mi is beléphetünk oda (Zsid 4,1-11). Ez lesz majd az igazi „szombat”, amikor az emberek megpihennek fáradalmaiktól.
A mi számunkra a vasárnap megszentelése az Egyházhoz és az Istenhez való tartozásunknak nemcsak a jele, hanem forrása és biztosítéka is. Lehetőség arra, hogy odaforduljunk Isten felé és egymás felé, Isten szemével nézzük a magunk és mások életét, és teljesítsük a szeretet parancsát. Gondos tervezéssel és szervezéssel előre készülnünk kell rá, és mindent meg kell tennünk azért, hogy a vasárnap igazi ünnepe legyen családunknak, illetve közösségünknek, és emlékeztessen arra a „nagy napra” is, amikor majd a teremtés eléri végcélját, és Istennél mindnyájan együtt leszünk az örök nyugodalomban.