Advent 2. hete, szombat – Sir 48,1-4. 9-11; Mt 17,10-13.
Követjük-e Keresztelő Szent Jánosnak és Jézusnak a megtérésre való felszólítását?
A prófétai jövendölések alapján a vallásos zsidók a mai napig abban a hitben élnek, hogy a Messiás eljövetelének egyik biztos és nélkülözhetetlen külső jele az lesz, hogy előtte látható módon újra eljön Illés próféta. Hallhattuk, hogy miután a mai ószövetségi olvasmány felidézte Illés próféta működésének lenyűgöző elemeit, azt is írta róla, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját, és az apák szívét fiaik felé fordítod.
Amikor Jézus színeváltozásakor megjelent Mózes és Illés, utána a tanítványok azért faggatták Jézust Illés próféta eljöveteléről, 
mert arra gondoltak, hogy talán ez volt Illésnek az az eljövetele, amelyről az írástudók beszéltek. Jézus ekkor magyarázta meg nekik, hogy Illés már eljött Keresztelő Jánosban, de nem ismertek föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele, mert nem úgy jött, ahogy várták. Emlékezzünk rá, hogy Zakariásnak azt mondta Gábriel főangyal, amikor az áldozat bemutatása közben megjelent neki, hogy az ő születendő fia Illés szellemével és erejével fog az Úr előtt járni.
Tudjuk, hogy Illésnek az Úrról tanúságot tevő áldozata után, amikor égből jövő villám emésztette meg az Illés által oltárra helyezett áldozati állatok húsát, Illés lekaszabolta a pogány papok százait, majd Jezabel királynő haragja elől a pusztába menekült, ahol a halk szellő suttogásában ismerte fel az Istent.
Keresztelő János is utalt az égből jövő tűzre, amikor azt mondta, hogy aki utána jön, az a Szentlélekkel fog keresztelni. De Jézus az isten-ítéletet nem külső erődemonstrációként, hanem belső valóságként jelenítette meg, szívbeli megtérést kívánt hallgatóitól. A helyreállítást az emberi szívekben akarta elvégezni, amelyek megnyílnak az isteni tűznek, hogy kiirtson belőlük minden bűnt és gonoszságot. Az őszinte megtérés a feltétele annak, hogy helyreálljon a kapcsolat a Teremtő és a teremtmények között, és ennek következtében az emberek között is, amikor nem él vissza senki az Istentől kapott hatalmával. Jézus sem jön hozzánk nagy külsőségek között, hanem úgy, ahogyan a Jelenések Könyve írja: szívünk ajtajánál áll és kopogtat, mint a koldus, újra és újra. Ha nem engedjük be, egyre ritkábban jön, végül elmarad, mint a koldus. Ha viszont beengedjük, akkor megtisztítja szívünket és előkészíti az Isten Országa magvainak befogadására, és utána elveti magvait: egy egészen új, sohasem látott Isten-ember kapcsolat kezdeményeit. Ne feledjük, hogy Krisztus azokban az embertársainkban is jön hozzánk, akikkel irgalmasságot kell gyakorolnunk! Van-e fejlődés a velük való kapcsolatainkban?
Vegyük észre az Úr érkezését mindennap, fogadjuk be Őt, és növekedjen bennünk nagy fává az Isten országa, ahol otthont találnak az ég madarai, vagyis nagyon sok Istenben létesített emberi kapcsolat fészke legyen a szívünk!