Január 2. – 1Jn 2, 22-28; Jn 1, 19-28
Megvan-e bennünk a készség az Istennel való együttműködésre, és a Krisztus melletti tanúságtételre?
A mai evangélium Keresztelő Jánost állítja elénk példaképnek, akiben egy Krisztusra mutató személyt ismerhetünk meg. Már akkor is az volt, amikor Mária látogatást tett Erzsébetnél: anyja méhében örvendezett az érkező Megváltónak. Aztán amikor fellépett a pusztában és elkezdte hirdetni a bűnbánat szükségességét, akkor is Jézusra irányította az emberek figyelmét. Amikor pedig Jézus is megkeresztelkedett, úgy mutatott rá János, mint az Isten küldöttére, és nem sajnálta azt sem, ha tanítványai ettől kezdve Jézus követői lettek.
A mai evangélium arról számol be, hogy a nép vallási vezetői János személyére voltak kíváncsiak. Ő azonban nem magáról beszélt, hanem ezt az alkalmat is arra használta fel, hogy rámutasson a Messiásra, Jézusra. A Keresztelő János a Szentlélek irányításával csak rámutatott a Messiásra, mi viszont magunkban hordhatjuk Őt. A karácsonyi időszakban a Miatyánk imádságunk előtt mindennap hallhattuk: „Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk”. Ezt az örömöt hirdette meg karácsony ünnepi miséjének evangéliuma is: „Akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekévé legyenek.” (Jn 1,12) Ez az Ige megtestesülésének célja és eredménye. A mai naptól kezdve az Úrnak erre a második kegyelmi eljövetelére kell figyelnünk. (Tudjuk, hogy a harmadik a földi életünk végén, a negyedik pedig a világ végén lesz.)
A Szentlélek működésének az eredménye a Fiú megtestesülése: Mária méhében, az Eucharisztiában, és bennünk is. A Lélek újjáteremt minket, belsőleg átalakít, eltölt kegyelemmel, vagyis Isten életével.
Mint tudjuk, a Szentlélek által kétféle kegyelmet kapunk. Amikor a keresztségben megkapjuk a megszentelő kegyelmet, akkor Isten a bűntől megtisztítja és megszenteli lelkünket: Isten gyermekeivé leszünk. Így válik lehetségessé Istennek a bennünk lakása. De ezen kívül megkapjuk a szükséges és elégséges segítő kegyelmeket is. Ezek „megvilágosítják értelmünket, megerősítik akaratunkat, és örömmel töltik be szívünket”, hogy a jót (= Isten akaratát) megismerjük és megtegyük, a rosszat pedig elkerüljük, és életünkkel tanúságot tegyünk arról, hogy Krisztus bennünk él. Nekünk csak közre kell működnünk Isten kegyelmével.
Nekünk készségre és határozott döntésre van szükségünk, hogy együttműködjünk Isten kegyelmével, és aggodalmaskodás nélkül mindent megtegyünk, ami gyarlóságunkból telik. A többit elvégzi bennünk az Isten, az ő megvilágosító és erőt adó, mindenható kegyelmével. Ennek a segítő kegyelemnek köszönhetjük, hogy életünk valóban hitünk szerinti, hitünkből élő, vagyis hiteles lesz, mint Keresztelő Jánosé, és mi is hiteles tanúságot tudunk tenni Krisztusról, nagy örömmel és alázattal.
Ezt kérjük Jézustól: „Te gondolkozz bennem, te imádkozz bennem, Te szeress bennem, Te szenvedj bennem, Te nézz a szememmel, Te beszélj a számmal, Te cselekedj a kezemmel, Te működj általam, Téged vigyenek lábaim, amerre járok a földön!” (August Betz)