Évközi 20. hét, szombat – Mt 23,1-12
Mennyire mély és őszinte a vallásosságunk?
Ma általában a képmutató, álszent embereket nevezzük „farizeusoknak”, vagyis akikben ellentétben áll a tanítás és az életvitel, a hit és a gyakorlat, ráadásul vallásosnak szeretnék mutatni magukat. Számukra az emberek véleménye a fontos, nem az Isten tetszése. Azon fáradoznak, hogy eljátsszák a jámbor és ájtatos ember szerepét, és nem azon, hogy valóban ilyenné váljanak. A belső ürességet külsőségekkel, ájtatossági gyakorlatokkal kendőzik. E
z a hamis jámborság ráadásul még nagy gőggel és fennhéjázással is párosul. Sőt, könnyen észreveszik másokban a farizeusi lelkületet, és ezen fel is háborodnak.
Máté szerint az igazi keresztény közösség testvérekből áll. Akik ebben a közösségben vezető szerepet vagy feladatot kapnak, azoknak nem az a feladatuk, hogy helyettesítsék, hanem hogy képviseljék Istent. Az igazán vallásos ember szerényen, szívesen, örömmel és alázatosan szolgál.