Évközi 34. hét, szerda – Lk 21,12-19
Hogyan fogadjuk, ha megszégyenítenek vagy üldöznek minket?
Amikor valaki(k) részéről kellemetlenség, megszégyenítés, vagy üldöztetés ér minket, el kell gondolkodnunk azon, hogy ennek mi az oka.
Ha a bűnös magatartásunk miatt ér minket elmarasztaló ítélet vagy üldöztetés, akkor megérdemeltük, és örüljünk neki, hogy nem a halálunk után kell számolnunk tetteink következményével. Ha viszont azért kell szenvednünk, mert Krisztus tanítványához méltó módon viselkedtünk, akkor is legyünk boldogok, mert visszajelzést kaptunk arról, hogy valóban Krisztus tanítványai vagyunk. Krisztus ugyanis azt mondta, hogy az ő tanítványainak második ismertetőjegye az, hogy: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,20). Akik csak a mának élnek, azok számára már a Krisztusban hívők léte is kellemetlen lehet, mert érthetetlen és nyugtalanító lehet számukra az önként vállalt áldozat, és nem akarják elfogadni azt sem, hogy Isten előtt felelősek vagyunk tetteinkért.
Az Istenért vállalt szenvedéssel tanúságot teszünk Isten iránti hitünkről, hűségünkről és szeretetünkről, ugyanakkor Isten is tanúságot tesz a mellettünk való hűségéről és az irántunk való szeretetéről, bizalmáról. A mai evangéliumban Jézus azt ígéri, hogy Ő úgy is tanúságot tesz mellettünk már itt a földön, hogy: „olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani”. (Lk 21,15) Isten Lelke irányítja szavainkat és tetteinket a mellette való tanúságtételben. Ez nemcsak a világ felé, hanem a magunk számára is megnyilvánul azzal, hogy üldöztetés és gyűlölet közepette is meg tudjuk őrizni a békét és a szeretetet. Erre ugyanis pusztán emberi erőnkből nem volnánk képesek. Csak Isten segítségével tudunk állhatatosak, türelmesek és szelídek maradni.
Ezek a tapasztalatok felkészítenek minket arra, hogy bizalommal tekintsünk a további megpróbáltatások elé, és fejlesztik bennünk az alázatosság erényét. Az alázatosságra szintén Isten kegyelme tesz képessé minket. Minden azon múlik, hogy a hitünk mennyire tudatos és mennyire személyes döntés eredménye. Akinek felszínes és nem a Jézussal való személyes kapcsolatból forrásozó a hite, az könnyen meginoghat.
Erősödjék meg a meggyőződésünk arról, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Rom 8, 28)! A megpróbáltatások hittel történő elviselésének végső haszna, hogy felkészítenek minket életünk legnagyobb próbatételére, a halálunkra, hogy a végsőkig állhatatosak maradjunk, és hogy bizalommal várjuk Jézus Krisztus eljövetelét.