Január 9. – 1Jn 4,11-18; Mk 6,45-52
„Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben.” (1Jn 4,18) Milyen félelmeink vannak?
Meglepően fogalmazott Márk evangélista, amikor a következő két mondatot tette egymás mellé: Amikor Jézus látta, hogy a tanítványok mennyire küszködnek az evezéssel, „a vízen járva feléjük indult”. Aztán azt írja: „El akarta kerülni őket”. De akkor miért indult feléjük?
Olykor úgy tűnhet, mintha Isten szándékosan bújócskát akarna játszani velünk. Kétségek közt hagy, szinte a végsőkig próbára teszi erőnket és türelmünket. Miért? Ha már egyszer kinyilatkoztatta magát Jézus által, aki vállalta a földi életet, miért nem teszi ezt mindig nyilvánvalóvá? Miért engedi, hogy kísértetnek véljük?
Erre azért van szükség, mert Isten csak a kölcsönös szeretetben tudja egészen kinyilatkoztatni magát. A szentleckében azt olvashattuk, hogy: „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten helyezett belénk, és hittünk benne.” Isten az embernek önmagát, a szeretetét akarja adni. 
Ebben kell hinnünk. Csak ha gátlásainkat legyőzve önzetlen szeretettel fordulunk mi is egymás felé, akkor oldódik fel bennünk a félelem: „Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk.” (1Jn 4,12).
Jézust sokszor nem ismerjük fel, sőt kísértetnek véljük, mert nem úgy munkálkodik, ahogyan mi azt elképzelnénk. Ezzel akar nagykorúvá tenni bennünket! Azt szeretné, hogy benne bízva járjunk az élet útján. Amikor igazán szükségünk van rá, akkor megismerteti velünk magát.
A tanítványok bárkája hű képe a mi bizonytalan emberi létünknek és a mi igyekezetünknek, ahogyan az elemeknek kiszolgáltatva igyekszünk a túlpart felé. Amikor Jézus beszállt a bárkába, a szél és a víz elcsendesedett, és a tanítványok félelme is eloszlott. A mi szorongásaink is csak akkor oldódnak fel, amikor Jézust befogadjuk a bárkánkba (törékeny és bizonytalan mindennapjainkba).
A vízen járó Jézus nem félelmet akart kelteni tanítványaiban, hanem hitüket és bizalmukat akarta növelni. Jézus vízen járása szelíd, de erőteljes kinyilatkoztatás Istenről, aki uralkodik a természet erői fölött. Jézusnak az a tette, hogy beszállt a tanítványok bárkájába (jóllehet semmi szüksége nem volt e törékeny eszközre), felér egy szeretetvallomással.
Akkor még érzéketlen volt a tanítványok szíve ilyen finom jelzésekre. De később, amikor újra haragos lesz a tenger és bárkájuk ide-oda hánykolódik a hullámok taraján, majd eszükbe jutnak Jézus szavai: „Bátorság!… ne féljetek!” És maguk mellett érzik az Urat, akinek lába alatt a haragos és hatalmas hullámok lágy szőnyeggé simulnak.
Minden félelmetesnek vagy egyenesen kilátástalannak látszó helyzetben higgyünk Isten szeretetében! „A szeretetben nincs félelem. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben.” Kérjük Jézustól (ne csak a rózsafüzérben), hogy: „szeretetünket tökéletesítse!”