Húsvét 5. hete, kedd – Jn 14,27-31a
Békés és békét teremtő emberek vagyunk-e?
Búcsúbeszédében Jézus azzal készítette elő apostolait szenvedésének óráira, hogy saját békéjét ígérte nekik. Hozzátette: „nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek”.
Hogy könnyebben megértsük, mi a különbség a kétféle béke között, fordítsuk figyelmünket a béke ellentétére. A békétlenség, illetve a nyugtalanság alapja az attól való félelem, hogy elvesztünk valami jót, amit birtoklunk, vagy valakit, akit szeretünk. Boldogságot és békét csak „az értékeknek és a számunkra értékes személyeknek az elvesztés félelme nélküli birtoklása” ad (Aquinói Szent Tamás).
Az evilági javak birtoklása eleve magában hordja a nyugtalanság lehetőségét, hiszen bármikor elveszíthetjük azokat. Ráadásul ezek birtoklása sohasem elégít ki teljesen minket. Ezért a szükségesnél egyre többet akarunk
belőlük birtokolni, másokat megrövidítve, ami eleve békétlenséget okoz egymás között. És mivel a javak igazságos elosztását méltányossági alapon nem tudjuk megoldani, ezért marad az erőszakos megoldás lehetősége. Mert akik igazságtalanságnak tartják, hogy a gazdagok önzően a szükségesnél többet sajátítottak ki maguknak, igazságuk teljes tudatában (más eszközök híján) jogosnak érzik a lopást, illetve az erőszak alkalmazását. Velük szemben viszont csak fegyverrel lehet védekezni. Tehát mindkét fél a fegyverekben bízik. A fegyveres erők egyensúlya azonban előbb-utóbb felborul, és akkor kitör a háború.
Állandó fenyegetettséget jelent a halál is, amit senki sem kerülhet el. Ezért a világ csak átmenetileg tud békét adni úgy, hogy valamilyen örömével leköt bennünket, és próbálja elfeledtetni bajainkat, amelyek aztán újra, és talán még nagyobb erővel ránk törnek.
Krisztus békéjét, amely az Isten életében való részesedésből születik, nem fenyegetik ezek a veszélyek. Így az Istenben létesített szeretetkapcsolatainkat sem fenyegeti a halál, mert azok az örök életben is megmaradnak. Tehát csak Krisztus békéje által menekülhetünk meg a nyugtalanságtól és a félelemtől. Ezért mondatja Eloi Leclerc Assisi Szent Ferenccel: „Isten él, s ez egyedül elég”, és az ember „ebben találja meg minden békéjét és gyönyörűségét” (Egy szegény ember bölcsessége). Ez minden békességünk forrása. Ráadásul akik Krisztus békéjét hordozzák, azok, és egyedül ők képesek maguk is békeszerzőkké válni.
Isten iránti szeretetünket csak Jézus parancsainak megtartásával igazolhatjuk. Mindig bízhatunk Isten szeretetében. Ha hűségesek maradunk Istenhez, akkor is, amikor nem érezzük, hogy Ő bennük van és szeret minket, sőt ha úgy érezzük, mintha eltávolodott volna tőlünk, vagy mintha nem is létezne, megtapasztalhatjuk, hogy Isten jelenléte átmenetileg csak azért homályosodik el, hogy újra visszatérjen hozzánk, egyre hatalmasabb és boldogítóbb erővel.