Húsvét 6. hete, szerda – Jn 16,12-15
Növekedünk-e Isten ismeretében és szeretetében?
Jézusnak az a kijelentése, hogy „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek… az Igazság Lelke… majd elvezet titeket a teljes igazságra”, azt jelenti, hogy a Szentlélek eljövetele után állandóan végzi majd megvilágosító és megszentelő munkáját. Jézus mindössze hároméves tanítói működésébe ugyanis nem fért bele egész üdvözítői és istenfiúi mivoltának megismertetése. Ráadásul ehhez okvetlenül szükség volt feltámadásának a megtapasztalása is.
Jézus kereszthalála és feltámadása előtt a tanítványok nem tudták megérteni Jézus minden tanítását, és az Ő kilétét sem ismerhették meg teljesen. Például hiába beszélt Jézus többször is a szenvedéséről, ezt a tanítványok nem tudták elfogadni. 
Hiába kapcsolta össze mindig a szenvedését a feltámadásával, amikor bekövetkezett kereszthalála, a tanítványok megfeledkeztek erről. Még nehezebb volt számukra annak megértése, hogy Jézus egylényegű az Atyával, ezért minden, ami az Atyáé, az Övé is. Így ha a Szentlélek az Atyától származik, akkor Jézustól is. Mindezek megértésére és elfogadására csak az első Pünkösdkor jutottak el a Szentlélek segítségével, de ez még mindig nem a teljesség volt.
A kinyilatkoztatás tehát nemcsak abból áll, amit Jézus nyilvános működése alatt tett és tanított, hanem abból is, amit a Szentlélek vezetése alatt később az apostolok felismertek és elmondtak. Az apostoloknak nem az volt a feladatuk, hogy ismételgessék Jézus szavait, hanem hogy tanúskodjanak Jézusról. Viszont amit a Szentlélek közölt az apostolokkal, az Jézus kinyilatkoztatása volt, mert azt adta tovább, amit Tőle hallott.
Tehát: Jézus azt közölte, amit az Atya mondott, a Szentlélek pedig azt, amit Jézustól „hall”. Ezért a Szentlélek eljövetele nem új fejezet az üdvösség történetében, hanem folytatása Jézus működésének. És ahogy Jézus megdicsőítette működésével az Atyát, úgy dicsőíti meg a Szentlélek Jézust azzal, hogy érvényt szerez tanításának. Ezért hittel kell fogadnunk, amit a Szentlélek mond az Egyháznak. Ezt nevezzük dogmafejlődésnek.
Egyéni életünkben is folyamatosan fejlődnie kell a hitünknek.
Állandóan figyelnünk kell a Szentlélekre, hogy az Ö segítségével egyre jobban megértsük Krisztus tanítását, egyre jobban megismerjük Őt és mennyei Atyánkat. Ezzel együtt egyre tisztábban kell látnunk életünk végső célját, és ennek megfelelően kell alakítani mindennapi feladatainkat. Legfőképpen arra kell törekednünk, hogy a Szentlélek által egyre jobban kibontakozzék bennünk a Szentháromság élete. Vagyis egyre személyesebbek legyenek kapcsolataink a három isteni személlyel, amelyek majd csak az örök életben jutnak el a teljességre.