Jézus Krisztusnak, az örök Főpapnak az ünnepe (2012-től) Zsid 10,11-23; Lk 22,14-20
Mit jelent számunkra az, hogy Jézus Krisztus az Örök Főpap?
Az ünnep elnevezése Jézus Krisztusnak a velünk kapcsolatos legfontosabb szerepét és tevékenységét jelöli meg. A Zsidóknak írt levélben olvassuk, hogy Jézus pap mindörökké (vö. Zsid 7,21).
Ez a levél arról is ír, hogy: „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban! Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk, és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” (Zsid 4,14-16)
„Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: »A Fiam vagy, ma szültelek.« Másutt meg ezt mondja: »Pap vagy mindörökké.«” (Zsid 5,1-10).
XII. Piusz pápa „Mediator Dei” kezdetű körlevele részletesen elmélkedik arról, hogyan lehet Krisztus egyszerre pap és áldozat is. Igaz, ugyan, hogy maga Jézus Krisztus az áldozatot bemutató pap, de Ő nem saját magáért, hanem miérettünk pap, midőn az egész emberiség Isten-dicséretét bemutatja a mennyei Atyának. Igaz az is, hogy Ő az áldozat, de miérettünk áldozat, midőn az emberiség bűneiért saját magát áldozza fel.
XII. Piusz pápa körlevele arra is buzdít minket, amire Pál apostol: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5). Ez azt jelenti, hogy amennyire emberileg lehetséges, igyekezzünk ugyanazzal az érzéssel eltelni, amely a mi Üdvözítőnkben volt áldozatának bemutatásakor. Töltse el a mi lelkünket is az ő mélységes alázatossága. Az ő érzéseivel adjuk meg Isten szent Fölségének imádásunkat, tiszteletünket, dicséretünket és hálaadásunkat! Legyünk mi is vele együtt áldozattá oly módon, hogy felajánljuk magunkat, és követjük az evangélium parancsait; önként és készségesen vállaljuk keresztünket; felindítjuk a bűnbánatot, és így engesztelünk bűneinkért.
Összefoglalva: arra intenek az apostol szavai, hogy vállaljuk mi is életünk keresztjét, azért, hogy mi is elmondhassuk magunkról: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,19-20)