Évközi 12. hét, kedd – Mt 7,6.12-14
Mennyire vagyunk figyelmesek, előzékenyek embertársaink iránt?
A mai rövid evangélium három felhívást tartalmaz. Jézus első felhívása, hogy szent titkainkat ne tegyük ki a meggyalázás veszélyének.
A második felhívást a tizennyolcadik század óta aranyszabálynak nevezik, vagyis a többi szabályhoz viszonyítva ez a szabály tűnik a legértékesebbnek: „amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik!”
Csak a teljesség kedvéért említem meg a többi szabályt is. A bádogszabály: „szemet szemért, fogat fogért” (Kiv 21,24). A vasszabály: mindenkivel érdemei szerint bánjunk. Az ezüstszabály: Amit nem kívántok, hogy nektek tegyenek az emberek, ti se tegyétek azt másoknak!
Jézus aranyszabálya pozitív (a kezdeményezést, a segítést hangsúlyozza). Nem azt kell várni, hogy az emberek jók legyenek hozzánk, hogy meglássák a bajainkat és segítsenek. Előbb nekünk kell velük törődni, nekünk kell bizonyítanunk a jóakaratunkat, a szeretetünket. Csak ez után várhatjuk el, hogy velünk szemben is jóakaratúak és segítőkészek legyenek. E szerint mindig abból kell kiindulnunk, hogy azt tegyük a másiknak, amit a magunk számára a legjobbnak tartanánk. Ez a másokkal való törődés kezdeményezését, mások segítését, a figyelmességet és jóakaratot foglalja magában.
Ugyanezt fogalmazza meg a főparancs második része is: „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat” (Lev 19,18). Mivel önmagunknak soha nem akarnánk rosszat és nem ártanánk magunknak, ezért válhat ez a szabály az emberi kapcsolatok szintjén mércévé.
Minden emberi kapcsolatra érvényes, hogy csak akkor tudunk alakítani egy kapcsolatot, ha mi megtesszük azt, amit a másiktól várunk. Vagyis olyan tisztelettel és szeretettel kell fordulnunk mások felé, mint amilyet mi is várunk tőlük.
Jézus harmadik felhívás az áldozatok vállalására buzdít. A keskeny út és a szűk kapu hasonlatát könnyebben megértjük, ha arra gondolunk, hogy régen a városba vezető utat keskenyre építették, a városkaput pedig szűkre, hogy megnehezítsék az ellenség felvonulását és behatolását.
A szűk kapu a céltudatosságra és a fegyelmezettségre is felhívja a figyelmet. A széles kapu és a tágas út az ösztönök szabadjára engedését, a kényelem és a földi élvezetek habzsolását jelenti.
Ha nem vagyunk tekintettel másokra, hanem egyetlen szempontunk, hogy mindig a magunk számára válasszuk a jobbat, a kényelmesebbet és a kecsegtetőbbet, akkor nem azon a keskeny úton járunk, amelyre Krisztus meghívott minket. Akkor nem megyünk be a szűk kapun, hanem a tágas útra lépünk, amely a széles kapun át a romlásba vezet. Mert ha mindig a magunk számára akarjuk a földi javakból a legjobbat és a legtöbbet, akkor másokat óhatatlanul háttérbe szorítunk, sok esetben meg is károsítunk, és mi sem leszünk boldogok.
Az aranyszabályt követve törekedjünk tehát embertársaink iránt megelőző figyelmes, jóakaró, tapintatos, türelmes és áldozatos szeretetre!