Évközi 23. vasárnap – Iz 35,4-7; Mk 7,31-37
Mennyire bízunk Istenben és egymásban?
A mai evangéliumi részletben Jézus az arám „Effata!” szóval gyógyította meg a süketnémát. Ez annyit jelent, hogy: „Nyílj meg!”
A sátán az Isten iránti ősbizalmat zavarta meg, amikor hazugságával bizalmatlanságot keltett az emberben. Ez a bizalom-zavar aztán tovább terjedt az emberek között, egészen a testvér-gyilkosságig.
Sok ember boldogtalan életét, bezárkózását és társtalan magányát az emberekben való csalódások sorozata okozza. Életük folyamán sok bántás és kudarc érte őket. Ennek következtében kialakulhat egy olyan elszigetelődés, amely miatt már nehezen nyílnak meg mások felé. Az emberek között az elvesztett bizalmat nagyon nehéz visszaszerezni, helyreállítani.
Jeremiás próféta könyvében olvassuk, hogy: „Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és szíve elfordul az Úrtól.” (Jer 17,5) „Csalárdabb az emberi szív mindennél, és tele van gonoszsággal.” (Jer 17,9)
Amikor a bűnt elkövetjük, akkor elvakultságunkban azt gondolhatjuk, hogy az nekünk jó. Nem törődünk másokkal sem.
Izaiás a messiási korról szóló jövendöléseiben azt írja, hogy: „Akkor megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog, … és a némák nyelve örvendezve ujjong.”
Jézus azzal kezdte tanítását, hogy bűnbocsánatot hirdetett, és meggyógyította a betegeket. Meg akar gyógyítani minket is lelki süketségünkből és némaságunkból.
Jézus megnyitja a mi fülünket is, hogy meghalljuk, mit mond nekünk az Isten.
Legyünk nyitottak egymás felé! Kérdezzük meg és halljuk meg mások kérését vagy panaszát! Legyünk nyitottak testi-lelki egészséges igényeinkre! Ha mások olyat tesznek velünk vagy mondanak nekünk, amit mi nem szeretnénk, azt merjük megmondani! Tudjunk bocsánatot kérni, ha olyat mondtunk vagy tettünk, ami másnak nem jó! Ismerjük el, ha hibáztunk, és ne felejtsük el megköszönni azt is, ha nekünk megbocsátanak!
Köszönjünk meg minden nekünk tett szívességet és szolgálatot!
Köszönjünk meg Istennek is minden jót!