Évközi 29. hét, csütörtök – Róm 6,19-23; Lk 12,49-53
Hogyan képzeljük el az életszentséget és az örök életet?
Jézus a mai evangéliumban azt mondja a küldetéséről, hogy Ő azért jött a földre, hogy tüzet hozzon.
A tűz a Bibliában mindig Isten jelenlétének a jele. Lukács evangélista értelmezése szerint a tűz fellobbanása a Szentlélek kiáradását jelenti (vö. ApCsel. 2,3). A Szentlélek hajtotta végre azt a radikális megújulást, amely Jézus küldetésének a célja. Jézus Isten jelenlétének, Isten szeretetének a tüzét akarja meggyújtani és felszítani bennünk. Ez a tűz azt is jelzi számunkra, hogy Isten minket is kiválasztott és megtisztít, hogy nekünk is megmutathassa önmagát. Ez számunkra a már megkezdett örök élet. Az utolsó vacsorán mondta Jézus az Atyának, hogy: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, … és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).
Ennek ismeretében értjük meg, amit Pál apostol írt a római híveknek, hogy: „Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet” (Róm 6,22). Mindkettő Isten ajándéka. Isten ajándéka, hogy a Szentlélek segítségével eredményesen törekedhetünk az örök életre. Enélkül hiába tűznénk ki célul az örök életet, mert a Szentlélek nélkül képtelenek vagyunk azt elérni. Isten kegyelmi ajándéka, hogy eljuthatunk Hozzá. Az örök élet az, hogy együtt élhetünk Istennel/Istenben. Mivel Isten akarata az, hogy üdvözüljünk, vagyis hogy együtt legyünk Vele, akkor ennek kizárólag mi magunk lehetünk az akadálya. Viszont, ha mi is akarjuk, akkor tennünk is kell érte.