November 2. – Halottak Napja 1Kor 15,51-57; Jn 5,24-29
Hogyan töltjük a Halottak Napját?
A mai napon kegyelettel gondolunk az elhunytakra, elsősorban a mi elhunyt hozzátartozóinkra és ismerőseinkre. Elgondolkodunk az ő életükről és halálukról, velük való kapcsolatainkról. Felidézzük szép és fájó emlékeinket, és imádkozunk értük.
Aztán érdemes elgondolkodnunk a saját életünkről, szép és fájó kapcsolatainkról, életünk értelméről és a halálunkról is. A mai nap legyen alkalom számunkra az életünkkel és a halálunkkal való őszinte szembenézésre!
Elgondolkodhatunk Jézusnak a mai evangéliumban elhangzott szavain: „Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Az Isten Fiával való találkozást senki nem kerülheti el.
A halál ténye abszolút biztos, hiszen mindnyájan meghalunk. De az is ugyanolyan biztos, hogy örök élet is van. Csak az nem biztos, hogy az örök életben mi lesz a sorsunk. Azonban véletlenül senki nem kárhozhat el, és nem is üdvözülhet. Minden attól függ, hogy hiszünk-e abban az abszolút biztos tényben, hogy Isten irgalmas szeretettel szeret minket. Ezért mondja Jézus: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8)
Jó, ha tudjuk, hogy az ember halálának beálltát azonnal követi a külön ítélet, mely eldönti az egyén sorsát az örökkévalóságban. A külön ítélet bírája Jézus Krisztus, akinek az Atya átadta a hatalmat az ítéletre. Az evangéliumban hallhattuk Jézus szavait, hogy az Atya „a Fiúnak hatalmat adott arra…, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.” Ő dönti el, hogy az ember lelke beléphet-e azonnal a mennyországba, vagy tisztulásra van még szüksége, illetve hogy kárhozatra jusson-e. A külön ítélet védelmének tanúi mindazok, akikkel az ember jót tett földi életében, vádjának tanúi pedig azok, akiknek ártott.
Halottak Napján is rádöbbenhetünk arra, hogy milyen nagy szerepünk lehet elhunyt hozzátartozóink és ismerőseink örök sorsának alakulásában. Védelmezőik, vagy vádlóik is lehetünk. Mentségükre szólva imáinkban hálával fölemlegethetjük Istennek mindazt a jót, amit velünk tettek. Ugyanakkor megbocsátó, irgalmas szeretettel kérhetjük Isten bocsánatát azért, ha nekünk ártottak, vagy ha velünk valamilyen rosszat tettek. Legyünk meggyőződve arról, hogy Istent nagylelkűségben nem lehet felülmúlni. Ha mi megbocsátunk, miattunk Ő is megbocsátja bűnüket, és ezt majd figyelembe veszi a velünk kapcsolatos megítélés alkalmával is.
A szentlecke szerint lesz még egy utolsó ítélet is, amelyet úgy foghatunk föl, mint a világnak és a történelemnek a beteljesedését. Ebbe a teljességbe tartozik Krisztus második eljövetele és a holtak föltámadása is. Isten irgalmas szeretetében és elhunyt szeretteink viszontlátásának reményében bízva várjuk ezt a napot!