Évközi 32. hét, szerda – Lk 17,11-19
Hálás lelkületűek vagyunk-e?
Amikor a tíz meggyógyult leprás közül az egyik visszatért Jézushoz, hogy köszönetet mondjon, az Úr így szólt hozzá: „Hited meggyógyított téged”. Ezzel Jézus tudatosította, hogy a leprások azért gyógyultak meg, mert hittek az ő gyógyító erejében.
A lélek leprájától (a bűntől) is egyedül csak Jézus tud minket meggyógyítani, mégpedig Egyházában, a bűnbánat szentsége által, a gyóntató pap közvetítésével! A leprásoknak is azt mondta Jézus: „Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak.”
Mivel a hit a gyógyulás feltétele, betegség esetén imádkozzunk a hit ajándékáért is! A hit isteni erény. Természetesen 
a magunk részéről is mindent tegyünk meg a hitünkért, és vigyázzunk arra, hogy a hitünk szerint éljünk, vagyis a hitünk egészséges, erős, életünket alakító legyen! Ehhez szükségünk van a Szentlélek megvilágosító és segítő kegyelmére. Tehát ezt is kérjük!
A mai evangéliumnak további tanulsága is van. A gyógyulást követően fontos a hála, mint a gyógyulást követő öröm kifejezése! Jézus rá is kérdez: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc?” Hálásak vagyunk-e nemcsak a hit, hanem vele együtt a bűnbocsánat ajándékáért is? Szoktunk-e komoly hálát adni a szentgyónásaink után? És általában jellemző-e ránk a hálás lelkület?
Régi latin mondás: „Azt mondod valakiről, hogy hálátlan? Elmondtál róla minden rosszat.”
A hálaadással erősítjük kapcsolatainkat, a hálátlanság viszont rontja azokat. Érvényes ez az Istennel való kapcsolatunkra, de minden egyéb kapcsolatunkra is (pl. a házastársi kapcsolatra, a gyermekeknek a szülőkkel való kapcsolatára, a baráti és egyéb személyes kapcsolatokra egyaránt). Ferenc pápa szokta mondani, hogy három szóról nem szabad megfeledkezni: Kérem! Köszönöm! Bocsáss meg!
Nagyon fontos, hogy legyünk hálásak nemcsak a hitünkért, amely az üdvösség elnyerésének feltétele, hanem az örök üdvösségre való meghívásunkért és mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk az Istentől. Sokszor észre sem vesszük, amikor Isten jót tesz velünk. Vagy ha észrevesszük, elfelejtünk köszönetet mondani érte. Sőt, panaszkodunk is amiatt, hogy Isten nem törődik velünk.
Legyünk hálásak a megváltásunkért, a szentmiséért is, amit Eucharisztiának (vagyis hálaadásnak) hívunk, amellyel Krisztus segít nekünk hálát adni az Atyának mindenért. Vegyünk ebben részt teljes szívvel!
Közeledik az év vége! Tartsunk számadást arról, hogy megőriztük-e a hitet, erősödtünk-e a reményben, növekedtünk-e a szeretetben és a hálás lelkületben?
Pilinszky írja:
„Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelül
ezért-azért: egyszóval mindenért.”