Évközi 6. hét, csütörtök – Mk 8,27-33
Készen állunk-e keresztjeink hordozására?
Nekünk is nehéz elfogadnunk, amire Jézus a tanítványait oktatta: „hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie”. Azt is nehéz tudomásul vennünk, hogy „Isten tervei szerint” megváltásunk ára a kereszt. Oly annyira a megváltásunk ára, hogy Krisztus kereszthalála nemcsak egy valaha megtörtént, világfordító esemény volt, amelynek mi már csak a hasznát takarítjuk be, hanem a kereszt vállalására ma is szükség van. Nem lehet csupán múlt időben beszélni róla, mert jelen és jövő idő is egyben.
Jézus tanítása örömhír (evangélium), de a kereszténység nem hurráoptimizmus. Nem spekulálhatunk arra, hogy nekünk talán kevés jut a szenvedésből, amit jobb messziről tisztelni, mint közelről vállalni. Természetesen tolakodnunk sem szükséges a kereszt után. De számíthatunk rá, és készülhetünk arra, hogy életünkben (ha becsületesen élünk) lesznek nehéz helyzetek, és kilátástalannak, sőt elviselhetetlennek tűnő megpróbáltatások, amiket nem mi kerestünk, de kiváló alkalommá válnak arra, hogy az Isten iránti hűségünket bizonyítsuk.
Ilyenkor gondoljunk arra, hogy Krisztus keresztje az Isten irántunk való szeretetének jele. Az pedig, ahogyan mi vállaljuk a keresztet, a mi Isten iránti hitünknek és szeretetünknek, ugyanakkor egymás iránti hűségünknek és szeretetünknek is a bizonyítéka.