Nagyhétfő – Iz 42,1-7; Jn 12,1-11
Becsületesek vagyunk-e a szeretetkapcsolatainkban?
Amilyenek a kapcsolataink, olyan értékes az életünk. Kapcsolatainkat szükséges folyamatosan ápolni, gondozni. A nagyböjti időszak első és legfontosabb feladata volt, hogy rendezzük kapcsolatainkat Istennel és embertársainkkal.
Fontos, hogy az Istennel szemben a teljes elfogadás és az odaadás érvényesüljön. A többi kapcsolatunkat pedig az Istennel való kapcsolatunk határozza meg (annak rendeljük alá, a szeretet hierarchiájának megfelelően). Csak olyan mértékben és módon szerethetünk másokat, ami nem sérti az Istennel való kapcsolatunkat, majd fontossági sorrendben az emberi kapcsolatainkat.
Ezért mondja Jézus, hogy: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” (Mt 10,37).
Hogy milyen válasz méltó ahhoz a túláradóan tékozló szeretethez, amellyel Isten Fia szeret minket, a mai evangéliumi történetben szereplő Mária (Lázár nővére) ad példát nekünk. Az ő csendes, háttérbe húzódó, ugyanakkor ünnepet rendező, szintén pazarlóan nagylelkű szeretete illik igazán Krisztus szenvedésének és halálának ünnepléséhez.
Nem véletlen, hogy Mária tettét Júdás kifogásolta, aki tolvaj létére önző és becstelen volt. Ha méltó választ akarunk adni Isten nagylelkű, gondoskodó, tékozló szeretetére, akkor ezekben a napokban mi is Máriához hasonló nagylelkű és szolgáló szeretettel vegyük körül azokat, akiket Isten nekünk ajándékozott!
Júdás rosszalló megjegyzésére hangzott el Jézus felhívása, hogy Ő nem lesz mindig velük. A jelenlevők közül (Jézuson kívül) senki sem gondolta, hogy ez az alkalom az utolsó, amikor békés körülmények között együtt lehetnek Vele.
A megkenésnek később a keresztények jelképes értelmet is tulajdonítottak. Azt gondolták, hogy Máriának ez a cselekedete előre mutatott Jézus temetésére. Ezen kívül a hagyomány úgy értelmezte ezt a jelenetet, hogy a rászorulók felkarolása mellett nem szabad megfeledkezni Isten közvetlen, személyes szolgálatáról sem. Ezért ezen a héten igyekezzünk többet együtt lenni Jézussal imádságainkban és elmélkedéseinkben!
Elkezdődött a nagyhét. Olyan lelkülettel éljük át ezt a néhány napot, mintha életünk utolsó húsvétját ünnepelnénk itt a földön! Tegyük félre a legnemesebbnek látszó ügyeket, a legfontosabbnak tűnő feladatokat is! Mindenekelőtt Jézus szeretete töltse el a szívünket!
Vállaljuk szívesen testvéreink szolgálatát is, amint Jézus tette az utolsó vacsora előtt és alatt! Maradjunk hűségesek Jézushoz és azokhoz, akiket a mennyei Atya nekünk ajándékozott és ránk bízott! Olyan szeretettel szeressük őket, amilyen szeretetet a Szentlélek önt a szívünkbe irántuk.