Június.11. Szent Barnabás apostol ApCsel 11,21-26, 13,1-3; Mt 10,7-13
Felismertük-e és igyekszünk-e teljesíteni Istentől kapott küldetésünket?
A ma ünnepelt Szent Barnabás nem tartozott a tizenkét apostol közé. Azonban ő az elsők között keresztelkedett meg, és egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal Egyház életében. Először Antiochiába küldték, hogy legyen az erősödő közösség gondozója, gazdája, illetve felügyelője. Ő hozta el Pál apostolt Tarzusból, és együtt végezték az igehirdetői munkát Antiochiában. Majd Pállal együtt indultak az első apostoli útra. Ezért Pál apostollal együtt kezdettől fogva őt is apostolnak hívták. Olyan értelemben, mint ahogyan mi is küldöttek vagyunk. Az Apostolok Cselekedeteiben olvasható beszámoló szerint Barnabás eladta a földjét, hogy árát a szegényeknek adományozhassa. Már ez a tény is mutatja elszántságát és lelkesedését, amely később, a pogányok körében folytatott buzgó igehirdetői munkája során még inkább megmutatkozott. Rendkívüli bátorságra volt szüksége ahhoz, 
hogy Pállal együtt elinduljon olyan emberek közé, akik még semmit sem hallottak Jézusról. Természetesen nem csupán emberi lelkesedése hozta meg az eredményt, hanem ehhez a Szentlélek segítségére is szükség volt.
Barnabás apostol (már a nevében is) példát ad nekünk arra, hogy mi lehet a mi küldetésünk. Eredetileg József volt a neve. A Barnabás nevet azért kaphatta, mert Krisztus méltó tanítványaként valószínűleg meg tudta vigasztalni testvéreit. A Barnabás név ugyanis azt jelenti, hogy a vigasztalás fia. Ehhez azonban a különféle megpróbáltatások elszenvedése árán előbb szüksége volt annak megtapasztalására, hogy minden vigasztalás forrása maga az Isten.
Barnabás példája azt mutatja, hogy Isten néha ismeretlen utakra is hívhat minket. Amikor szomorúságra okot adó eseményekben (megpróbáltatásokban) van részünk, akkor is töltsön el a hála Isten szeretetéért. Ugyanis azért engedi meg ezeket, hogy saját tapasztalataink alapján, másokon segíteni tudjunk!
Gondoljunk arra, amit társa, Pál apostol írt: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet Ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is” (2Kor 1,3-5).
Ahogyan Krisztus magára vállalta betegségeinket és nyomorúságunkat, úgy mi is adjunk példát az Isten iránti bizalomra! Ezért is engedheti meg Isten számunkra a megpróbáltatásokat.
Kérjünk mindehhez Istentől hitet, erőt és szeretetet, hogy küldetésünket teljesíteni tudjuk! Ha szükséges, úgy is, mint Szent Barnabás apostol, a vigasztalás gyermeke!