Évközi 12. hét, hétfő – Mt 7,1-5
Hogyan alkotunk véleményt embertársainkról?
A gonosz mindig a rosszra irányítja a figyelmet. Vele szemben Jézus viszont azt mondja, hogy: „a mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz…, aki igazgyöngyöt keresett” (Mt 13,45).
Jézus nem azt helyteleníti, hogy véleményt alkotunk a bennünket körülvevő emberekről, illetve dolgokról. Ő azt kívánja, hogy tudjunk különbséget tenni megítélés és elítélés között. Ő az ítélkezésen az elítélést érti. Ne ítéljünk el senkit, mert mindannyian esendő emberek vagyunk! Ezért mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára.
Jézus két dologra hívja fel a figyelmet.
1. A végítéleten majd nekünk is olyan mértékkel fognak mérni, amilyennel most mi mérünk embertársaink részére. Mivel Isten ítélete mindig igazságos, Ő nem a mi nézőpontunkból ítélkezik, hanem úgy, mint aki minden részletet ismer.
A mi megbocsátásunk nem az Isten megbocsátásának a mértéke, hanem előfeltétele. Jézus azt akarja mondani, hogy egyáltalán ne ítélkezzünk mások felett, mert akkor nem vonjuk magunkra Isten elmarasztaló ítéletét.
Helytelen azonban azt gondolnunk, hogy ha tévesen értelmezett nagylelkűségből minden bűn alól felmentünk másokat, akkor majd minket is felmentenek minden bűnünk alól. Ezt némelyek jó befektetésnek is gondolhatják. A bűnök ilyen elnézése azonban valójában cinkosság. Helyesen értsük Fausztina nővérnek Jézustól kapott üzenetét:
„Mielőtt eljövök, mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia” (Napló 1146.). Ezt úgy is szoktuk mondani, hogy az ítélet kegyetlenül lesújt arra, aki nem irgalmas. De aki irgalmas, az számíthat Isten igazságos ítéletére. Ő velünk szemben úgy igazságos, hogy irgalmas.
2. Ne a másik ember szemében levő szálkával foglalkozzunk, hanem a magunkéval, amely közelről nézve gerendának látszik a másikéhoz képest. A hozzánk közelebb levőt ugyanis mindig nagyobbnak látjuk. Ezért ha másokban észreveszünk valamilyen hibát, vizsgáljuk meg magunkat a felmerült szempontból, a bírálatunkat pedig alkalmazzuk magunkra!
Az lát tisztán, aki a világosságot az Istentől veszi, vagyis aki Jézussal beszéli meg önmaga helyzetét, illetve körülményeit, valamint a másokkal való kapcsolatát és feladatait.
Mindenki elsősorban a maga üdvösségéért felelős. Természetesen embertársaink üdvösségét is viseljük a szívünkön! De ne úgy tegyük, hogy a másikat elítéljük, hanem úgy munkáljuk a magunk üdvösségét, hogy mindent megteszünk a másik üdvösségéért is, ami tőlünk telik. Semmiképpen nem elítéléssel, nem is bírálgatással, mert ezt senki sem veszi jó néven (és inkább ellenkező hatást érünk el vele, mint amilyet szeretnénk).
Elsősorban magunk megtérésének jó példájával tudunk segíteni másokat. Ebben segítsen meg minket az irgalmas Isten!