Évközi 12. hét, kedd – Mt 7,6.12-14
Mennyire vagyunk figyelmesek, előzékenyek embertársaink iránt?
A mai rövid evangélium három felhívást tartalmaz.
Jézus első felhívása az, hogy a szent dolgokat ne tegyük ki a meggyalázás veszélyének. Például ne erőltessük mások számára a Szentháromság, vagy az Oltáriszentség titkának megértését. Mert ezek megértéséhez, illetve elfogadásához hitre van szükség.
A második felhívást a tizennyolcadik század óta aranyszabálynak nevezik. A többi szabályhoz viszonyítva ugyanis ez a szabály tűnik a legértékesebbnek: „Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik”!
Jézus aranyszabálya pozitív (a kezdeményezést, a segítést hangsúlyozza). Ne azt várjuk, hogy az emberek jók legyenek hozzánk (vagyis, hogy 
meglássák a bajainkat, és segítsenek). Előbb mi törődjünk velük, mi bizonyítsuk a jóakaratunkat, a szeretetünket. Csak ez után számíthatunk arra, hogy velünk szemben is jóakaratúak és segítőkészek lesznek. E szerint mindig abból induljunk ki, hogy azt tegyük a másiknak, amit a magunk számára a legjobbnak tartanánk. Ez a másokkal való törődés kezdeményezését, mások segítését, a figyelmességet és a jóakaratot foglalja magába.
Ugyanezt fogalmazza meg a főparancs második része is: „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat” (Lev 19,18). Mivel önmagunknak nem akarnánk rosszat és nem ártanánk magunknak, ezért válhat ez a szabály az emberi kapcsolatok szintjén mércévé.
Minden emberi kapcsolatra érvényes, hogy akkor tud formálódni, ha mi megtesszük azt, amit a másiktól remélünk. Vagyis olyan tisztelettel és szeretettel forduljunk mások felé, mint amilyet mi is szeretnénk kapni tőlük.
Jézus harmadik felhívása az áldozatok vállalására buzdít. A keskeny út és a szűk kapu hasonlatát könnyebben megérthetjük, ha arra gondolunk, hogy régen a városba vezető utat keskenyre építették, a városkaput pedig szűkre, hogy megnehezítsék az ellenség felvonulását és behatolását.
A szűk kapu a céltudatosságra és a fegyelmezettségre is felhívja a figyelmet. A széles kapu és a tágas út az ösztönök szabadjára engedését, a kényelem és a földi élvezetek habzsolását jelenti.
Ha nem vagyunk tekintettel másokra, hanem egyetlen szempontunk, hogy mindig a magunk számára válasszuk a jobbat, a kényelmesebbet és a kecsegtetőbbet, akkor nem azon a keskeny úton járunk, amelyre Krisztus meghívott minket. Akkor nem megyünk be a szűk kapun, hanem a tágas útra lépünk, amely a széles kapun át a romlásba vezet. Mert ha mindig a magunk számára akarjuk a földi javakból a legjobbat és a legtöbbet, akkor másokat óhatatlanul háttérbe szorítunk, sok esetben meg is károsítunk, és mi sem leszünk boldogok.
Az aranyszabályt követve törekedjünk tehát embertársaink iránt kezdeményező, figyelmes, jóakaró, tapintatos, türelmes és áldozatos szeretetre!