Évközi 13. hét, kedd – Mt 8,23-27
Hogyan viselkedünk és mit teszünk válsághelyzetekben?
Amikor az Evangéliumnak a tengeri viharokról szóló beszámolóit olvassuk, lehet, hogy életünknek talán a legbékésebb időszakát éljük. De éppen ilyenkor szükséges a viharos történeteknek (krízis-helyzeteknek) az általános tanulságát levonnunk és megjegyeznünk.
Aki tengerre száll, vagy akár csak egy csónaktúrára indul, az készüljön fel a viharra is. Így vagyunk az Élet Tengerével is. Ne engedjük, hogy felkészületlenül találjanak minket a válságok, a viharok, a krízisek!
Egész földi életünk az üdvösségünk elnyerésének az ideje. Ezért a nyugalom napjaiban is tudatosítsuk magunkban, hogy képletesen szólva iszonyatos mélységek és veszedelmes örvények fölött hajózunk, 
ugyanakkor mégis békességben élhetünk! De békességünknek és nyugalmunknak az alapja nem az anyagi helyzetünkben, nem is a testi-lelki egészségünkben, nem is a társadalomban elfoglalt pozíciónkban, a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatainkban vagy valamilyen földi életbiztosításban van, hanem kizárólag a teremtő és megváltó Istennel való kapcsolatunkban.
Pillanatnyi lelkiállapotunktól függetlenül is folyik a küzdelem az üdvösségünkért. Ez a mi legnagyobb ügyünk, ami a végveszélyből való kimeneküléshez hasonlít, amelyet Isten visz végbe, nem mi. Mi csak kiáltsunk az Úrhoz, figyeljünk az ő szavára, és az Tőle kapott útmutatások szerint cselekedjünk!
A Jézussal való életközösség nem óv meg minket a viharoktól, mert a vihar arra való, hogy megtisztítson. Amikor nem találunk biztos pontot, amikor a csillagokat elfedik a fellegek, amikor a szárazföld elérhetetlen messzeségűnek tűnik, alattunk pedig háborog a tenger, ebben a kilátástalan káoszban bebizonyosodik, hogy az egyetlen szilárd pont Jézus személye. Ha Jézushoz fordulunk, hirtelen kisimul a tenger, ismét felragyognak a csillagok. Így lehetővé válik a helyes útirány meghatározása, feltűnik a szárazföld, és akkor a saját emberi erőnkből, illetve képességeinkből is elérhetjük a partot. Kiszolgáltatottságunkban tehát rádöbbenhetünk gyöngeségünkre, és megismerhetjük Isten csodálatos erejét.
Amikor minden a legjobban megy az életünkben, akkor se feledkezzünk meg arról, amit Jézus az utolsó vacsorán mondott, hogy: „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). Jézus mindig velünk van, mert igazán szeret minket. Ugyanakkor mindig időszerű számunkra a tanítványok imája: „Uram, ments meg minket!” De ezt hittel és bizalommal mondjuk! Aki Jézus tanítványa, az ne legyen kishitű!
Számítsunk arra, hogy mindenképpen belekerülünk a megpróbáltatások viharaiba, és ne feledjük, hogy ezekből csak Jézus, az Úr menthet ki! Bízzunk benne, hogy ezt majd a legnagyobb megpróbáltatásunk idején, a halálunk órájában is megteszi!