Évközi 15 hét, szombat – Mt 12,14-21
Méltó módon ünnepeljük-e meg a vasárnapot?
Amikor Jézus egy szombati napon gyógyította meg a fél kezére béna embert, ezt tudatosan tette. Az ő gyógyítása nemhogy akadályozta, hanem inkább segítette az Úr napjának méltó megünneplését. A beteg ember meggyógyítása ugyanis a megkötözöttségtől való szabadításnak, Isten gondviselő szeretetének a bizonyítása volt.
A zsidók számára az a parancs, hogy az Úr napját (vagyis a szombatot) szenteld meg, nemcsak a pihenés, hanem a hálaadás kötelezettségét is jelentette. Hálát adtak a teremtésért, az egyiptomi rabságból való szabadulásért, az Istennek a zsidó néppel kötött szövetségéért.
A keresztények számára a vasárnap jelenti az Úr napját. Ennek is hasonló céljai vannak. Fontos a pihenés, a következő hétre való erőgyűjtés. De ezek mellett lényeges cél a megerősödés az Istennel, valamint az egymással való kapcsolatainkban.
Amikor az Úr napját Jézus feltámadásának ünnepén tartjuk, egyrészt arra gondolunk, hogy a teremtés műve a megváltással, az emberi élet újjáteremtésével fejeződött be igazán. Másrészt arra emlékezünk, hogy Jézus feltámadásával belépett az isteni nyugalomba, ahova Ő utána mi is beléphetünk. Ez lesz majd az igazi szombat, amikor az emberek végleg megpihennek fáradalmaikból.
Ahhoz, hogy méltó módon tudjuk ünnepelni a vasárnapot, szükséges védett időt biztosítani a szentmisének, illetve az Isten igéjével való foglalkozásnak. Ezért fontos tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely akadályozná az Istennel való személyesebb együttlétet, valamint a test és a lélek számára szükséges pihenést.
Egymásra is szükséges tekintettel lennünk, hogy mindenkinek lehetősége legyen a pihenésre, az elmélkedésre, az önmagába tekintésre, a művelődésre. És főleg legyen alkalma a jó cselekedetekre (különösen a betegekkel, valamint az idősekkel való törődésre).
Az igazi felüdülést és energiával való feltöltődést az Istennel, valamint a hozzátartozóinkkal való kapcsolatunk ápolása jelenti.
Mindehhez szükség van megfelelő előkészületekre is (pl. a tervezésre, a szervezésre, lakásunk, illetve környezetünk rendbetételére, továbbá az ünnepi étkezéshez szükséges anyagok előkészítésében való közös részvételre). Szükség van munkamegosztásra, valamint szellemi, lelki felkészülésre is (pl. az előző vasárnapi tanítás megvalósításának ellenőrzésére, a következő hét tervezésére, a szentmisére való megfelelő felkészülésre).
Így lesz a vasárnap erőforrás, az Istenhez, az Egyházhoz, illetve az egymáshoz való tartozásunknak a megerősítése. A vasárnap lehetőség arra, hogy Isten szemével nézzük a magunk, valamint mások életét. Ezen kívül igyekezzünk egyre figyelmesebben, jobban szeretni Istent és egymást! Legyen ilyen a vasárnapunk!