Évközi 21. vasárnap. C év Iz 66,18-21; Zsid 12,5-7, 11-13; Lk 13,22-30
Igyekszünk-e minden erőnkkel és képességünkkel viszonozni Isten irántunk való szeretetét?
Arra a kérdésre, hogy kevesen vannak-e, akik üdvözülnek, Jézus az adatszerű felvilágosítás helyett cselekvési, magatartási szabályt ad: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun”! Egyedül ez a fontos, minden más lényegtelen. A számítgatás (a csüggedés vagy elbizakodás) helyett tevékenységre biztat. Bármilyen adatszerű válasz alapot jelenthetne a restség igazolására. Mert ha az derülne ki, hogy kevesen üdvözülnek, akkor azt mondhatná valaki, hogy minek igyekezzek, én úgysem reménykedhetek. Ha viszont azt mondta volna Jézus, hogy sokan üdvözülnek, akkor szintén megindulhatna a hamis számítgatás, hogy a sok közé majd csak becsúszok valahogy, erőfeszítés nélkül is. Az a fontos, hogy minden erőnket, figyelmünket, képességünket latba vetve úgy igyekezzünk az üdvösségre jutni, ahogyan a szűk kapun igyekeznek átjutni az emberek, komoly áldozatokat vállalva, a kegyelemmel együttműködve.
Az életre mindig szűk kapu vezet. A testi életre való születéskor is, a felnőtté válásra, a szabadságra, a több, illetve gazdagabb életre, a teljes mélységükben felvállalt emberi kapcsolatokra is. Ebben a földi életben folyamatos újjászületéseken szükséges átmenni, végül pedig megszületni egyedül az Isten számára.
Isten Országának lényege az Isten és az ember közötti, valamint az ember és ember közötti szeretetkapcsolat. Isten a maga részéről mindent megtesz ezért a kapcsolatért. Az ő szeretetének ingyenes ajándéka már a földi életre való megszületésünk is, még inkább az ő életében való részesedésre, az örök életre szóló meghívás. Az örök élet nem más, mint Isten irántunk való ingyenes szeretetének elfogadása, illetve viszonzása.
Egyesek úgy gondolhatják, hogy jogosultak az üdvösségre és követelődznek: „Uram, nyiss nekünk ajtót”! De az ajtó zárva marad. Ez azt jelenti, hogy ők az Úr családtagjainak tekintik magukat, de a valóságban nem az ő hozzátartozói. Hányan esznek-isznak Jézussal! A szentmisén hallgatják szavát, szentáldozáshoz is járulnak, imádkoznak, miközben életvitelük távol áll az evangélium követelte gyakorlattól! Jézus nem ismeri őket övéinek, sőt gonosztevőknek nevezi őket, mivel nem cselekszik a jót.
Az a fontos, hogy személyes kapcsolat legyen köztünk és Jézus között a Szentlélek által. Aztán az is fontos, hogy ebből a szeretetkapcsolatból fakadjanak Isten akarata szerinti cselekedetek.
Jézusnak a szűk kapuról szóló hasonlata nem tülekedésre vagy lökdösődésre akar felszólítani, hanem éppen ellenkezőleg. Az előzékeny, szolgáló szeretetre hív. Mert „így lesznek az utolsókból elsők”, és ők foglalnak helyet Isten Országában.