Évközi 22. hét, csütörtök – Lk 5,1-11
Nyitottak vagyunk-e Isten akaratának elfogadására?
Jézus mindig közel van hozzánk. Váratlanul fölszólít valamire, talán épp akkor, amikor nem sikerülnek a dolgaink. Kéréssel tisztel meg, aztán megmutatja hatalmát, gondoskodó szeretetét. Ha befogadjuk az ő szavát, és lélekben leborulva elismerjük Őt Urunknak, akkor hivatást ad nekünk is, mint Péternek. Megengedi, hogy részünk legyen a csodálatos halfogás örömében, és egész életünkben mellettünk marad.
A csodát az hozza meg, amikor a lehetetlenségen túllépve belekapaszkodunk Jézus szavába, rendelkezésébe, akaratába. Azt gondolhatom, hogy nem bírom, kevés vagyok, nincs hozzá elég erőm. De Jézus szavára hallgatva újra meg újra megpróbálhatom.
Ne akarjuk előre pontosan tudni és megérteni, hogy mi az Isten akarata! Legyen elég számunkra az, hogy Ő a részleteket is tudja! Bízzunk abban, hogy ha Péterhez hasonlóan meg tudjuk vallani méltatlan voltunkat, és készek vagyunk együttműködni Jézussal, akkor Ő segíteni fog mindenben, hogy teljesíteni tudjuk Isten életünkre vonatkozó akaratát.