Évközi 25. vasárnap – Ám 8,4-7; 1Tim 2,1-8; Lk 16,1-13
Ismerjük-e végső célunkat és az ahhoz vezető feladatainkat a világban?
Minden ember boldog akar lenni. A mi életünk nincs bezárva a földi élet keretei közé. Életünk célja az örök boldogság, az üdvösség. Hitünk szerint Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4). Életünket Istentől kaptuk ajándékba, vele együtt képességeinket, lehetőségeinket. Ő azért teremtett minket, hogy Őt megismerjük, elfogadjuk az ő szeretetét, és úgy viszonozzuk azt, hogy gondoskodunk azokról, akiket Ő általunk akar szeretni.
A mai evangélium hűtlen intézője szereptévesztésben élt. Úgy bánt a javakkal, mint a sajátjával, még akkor is, amikor már tudta, hogy számadással tartozik ura vagyonáról. Jézus hűtlennek nevezi őt, de egy valamiben mégis példaképül állítja elénk.
A hűtlen intéző egyetlen gondja, hogy jövőjét biztosítsa. Amikor ura számadásra szólította, fontolgat. Még kezében van a lehetőség. Most még intéző, még gazdálkodhat a rábízott vagyonnal. Adakozik abból, ami fölött még rendelkezhet. Nem habozik. A sürgető idő gyors cselekvést követel. Jézus megdicséri találékonyságát, valamint elszánt merészségét, ahogyan a jelent kihasználja jövőjének biztosítása érdekében. Erre gondolva mondja Jézus: „Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál”. Céltudatosabbak, határozottabbak, illetve elszántabbak érdekeik érvényesítésében.
A céltudatos cselekvésmódjukban szükséges követni őket! Hasonló odaadással és kitartással szükséges az okosságunkat latba vetni üdvösségünk biztosításáért. Jézus arra biztat minket, hogy: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba”.
A jövőnket addig tudjuk biztosítani, amíg rendelkezünk a földi javakkal! Miután megismertük Isten szeretetét, viszont-szeretetünket Iránta úgy tudjuk kifejezni, hogy törődünk azokkal, akiket Ő a mi gondjainkra bízott.
János evangéliumában mondja Jézus, miután megmosta tanítványai lábát, hogy: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (Jn 13,15).
Azért kaptuk javainkat, illetve lehetőségeinket, beleértve életünket is, hogy a ránk bízottak földi boldogulását, valamint az örök üdvösségüket szolgáljuk.
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Tamási Áron). Ez akkor valósulhat meg, ha teljesítjük Jézus kérését: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba”. Az a célunk, hogy ne csupán ebben a világban legyünk otthon, hanem az örök boldogságban is.