Évközi 2. hét, kedd – Zsid 6,10-20; Mk 2,23-28
Mit jelent az, hogy Krisztus a mi reményünk?
A Zsidókhoz írt levél szerzője a mai részletben két dolgot említ, „amelyben Isten nem téveszthet meg minket”. Ez pedig Isten esküje, valamint Krisztus főpapsága.
Üdvösségünk legfőbb biztosítéka Isten esküje. Ő önmagára esküdött, amikor szövetséget kötött Ábrahámmal, amelyet aztán megerősített Noéval, Mózessel, majd Jézus Krisztussal. A szövetségkötést nem változtatta meg az ember hűtlensége, mivel Isten szövetségének az alapja az esküjéhez való hűsége, vagyis az ő irántunk való 
(soha meg nem szűnő) szeretete. Pál apostol írja Timóteusnak: „… ha mi hűtlenné válunk, Ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,13). Természetesen az ember megteheti, hogy visszautasítja ezt a szeretetet, de Isten változatlanul és visszavonhatatlanul azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön.
Üdvösségünk másik biztosítéka Krisztus főpapsága. Mivel Krisztus a főpap, ebből következően Neki áll jogában meghatározni Isten tiszteletének, az Atya akarata teljesítésének a módját. Ezért mondhatta, hogy: „az Emberfia ura a szombatnak is”. Azt is kijelenti, hogy Isten az emberért hozta létre a szombatot, nem pedig fordítva. Később Márk azt is kifejti evangéliumában, hogy minden törvény egyetlen törvényben van összefoglalva, mégpedig a szeretet kettős parancsában.
Szó esik még a reményről is. Bizalmunk az előbbi két biztos dolgon nyugszik. Isten be akarja váltani ígéretét. Tehát életünk nincs kitéve a véletlen játékának. Ahová Krisztus belépett, mint főpap, oda tartunk mi is. Ahogyan olvastuk: „erős támaszt kaptunk, mi, akik arra törekszünk, hogy a nekünk nyújtott reményt megragadjuk. Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez a remény, amely az örök szentélybe ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus”. Innen ered, hogy a remény szimbóluma a horgony lett. Ez a horgony már az örök szentélyben van, ahová Jézus belépett, és bennünket is vár. A mi reményünk alapja, illetve záloga tehát Jézus Krisztus (Isten megtestesült Fia). Ő emberségünket megdicsőítette. Általa, valamint Benne véglegesen, elszakíthatatlanul egyesülhetünk Istennel.
Abban az évben, amikor mi is beléptünk az Európai Unióba (2004. május 1-jén), a tagállamok püspökei figyelmeztettek minket, hogy ne tápláljunk hiú reményeket. Elénk tűztek egy nagyon rövid jelmondatot is: „Krisztus a mi reményünk!” Ha Benne bízunk és Őt követjük, ha Krisztus segítségével az Ő tanítása szerint élünk, akkor (egyedül akkor) biztosan nem fogunk csalódni!