Február 11. A betegek világnapja
Hogyan fogadjuk a betegséget, a szenvedést?
Második János-Pál pápa, aki az 1981. évi merénylet után egyre inkább megtapasztalta a betegségek keresztjét, 1992-ben rendelte el, hogy február 11., amikor a Boldogságos Szűz 1858. évi Lourdes-i jelenéseire emlékezünk, legyen a Betegek Világnapja.
Szintén Második János-Pál pápa, 1991 augusztusában Budapesten mondta, hogy: „Mindazok, akik Isten akaratát elfogadva vállalják a szenvedést, hasznosak felebarátaik számára… Ebben az országban is sokan azért őrizték 
meg vagy nyerték vissza hitüket, mert beteg családtagjaik tanúságot tettek a hitükről, és az élet megpróbáltatásai elmélyítették egységüket Istennel. A hívő beteg emberek láttán sokan megértették azt, hogy a hit a lelki erőnek és a vigasztalásnak kimeríthetetlen forrása”.
XVI. Benedek pápa 2008. szeptember 15-én mondta Lourdes-ban, hogy: „bizalommal fordulhatunk Máriához, mint a betegek gyógyítójához és a szenvedők vigasztalójához. A kereszt lábánál megvalósult számára Simeon jövendölése, hogy anyai szívét tőr járja át (vö. Lk 2,35). A kereszt órájában Jézus rábízta minden tanítványát, amikor így szólt: »Íme a te fiad« (vö. Jn 19,26-27). Anyai együttérzése Fia iránt mindannyiunk iránti anyai együttérzéssé válik mindennapi szenvedéseinkben”.
Szintén XVI. Benedek pápa a betegek 19. világnapjára, 2011. február 11-re írt üzenetében idézi a „Spe salvi” enciklikájának 39. pontját (Szent Bernátot idézve): „»Isten nem tud szenvedni, de tud együtt szenvedni«. Isten, a megtestesült Igazság és Szeretet, szenvedni akart értünk és velünk. Emberré lett, hogy együtt szenvedhessen az emberrel, valóságos módon. Azóta minden emberi szenvedésben jelen van. Együtt szenved, együtt viseli a szenvedést a szenvedő emberrel. Azóta minden szenvedésben jelen van a con-solatio, Isten együtt szenvedő szeretetének vigasztalása”.
A szenvedést, a betegséget fogadjuk úgy, mint Istennek az üdvösségre segítő ajándékát! Ha úgy tűnik, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedünk, amely egyre növekszik, legyünk róla meggyőződve, hogy saját üdvösségünk, vagy mások üdvösségének elnyeréséhez erre van szükség! Úgy szenvedjünk, hogy szenvedésünkből egy csöpp se vesszen kárba! Minden szenvedésünket ajánljuk fel a magunk, valamint szeretteink javára! Nagy szükségük van hozzátartozóinknak arra, hogy legyenek, akik szenvedésüket felajánlják értük!
A betegek kenetének felvétele által adja meg nekünk Isten azt a hitet, hogy Jézussal, illetve az ő Anyjával együtt úgy fogadjuk a betegséget, valamint a szenvedést, ahogyan Pál apostol írta: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24)!