Szeptember 21. Templomunk felszentelésének ünnepe
Ef 4,1-7. 11-13; Mt 9,9-13
Mit jelent számunkra (ez) a templom? Megerősödött-e bennünk Isten jelenléte annyira, hogy azt mások is megtapasztalják?
Mai templomnak az elődjét IV. Béla király uralkodása idején építették 1250 és 1260 között az akkori városfalon kívül. A törökök kiűzése után ennek a templomnak a romjain építették a mai templomot olasz barokk stílusban. 1743. szeptember 21-én Patachich Gábor kalocsai érsek szentelte fel.
Nagy Konstantin császár korától (a 300-as évek elejétől) vált szokássá, hogy a templomokat a használatba vételük előtt fölszentelik. Ezt jelzi a tizenkét kereszt azokon a helyeken, ahol a püspök krizmával megkente a falakat a templomszentelés szertartásának keretében. A templomszentelés évfordulóját minden templomban megünneplik.
A templom istentiszteletek céljára emelt olyan épület, amelyben áldozatot is bemutatnak. Ahol ez nem történik meg, az csak imaház.
Az újszövetségi templom maga Jézus Krisztus. Mivel a keresztények Krisztus testének tagjai, maguk is eleven kövek, akik Krisztussal együtt lelki épületet alkotnak, hogy mint élő kövek lelki házzá, szent papsággá legyenek, és Istennek tetsző lelki áldozatokat mutassanak be (vö. 1Pét 2,4-5). Tehát Krisztus testének tagjaként minden hívő keresztény maga is az Isten temploma (vö. 1Kor 12,27), teste a Szentlélek temploma (vö. 1Kor 6,19).
A hívek közössége csak Krisztus személyéhez kapcsolódva épül az Isten szent templomává (vö. Ef 2,20-22 valamint 1Kor 3,16-17). Magát az épületet is az Egyház élő közössége, valamint az Eucharisztia liturgiája teszi Isten templomává. A végleges, a nem emberkéz által megépített templom Krisztus teste, az Egyház.
Templomunk felszentelésének napja Máté apostol ünnepére esik. Jézus minket is hív az apostol követésére. Személyesen nekünk is szólnak az evangéliumban elhangzott mondatai: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek… Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Segítsen minket az Isten, hogy ebben a kőből épült templomban felismerjük bűneinket, aztán ezeket megbánva, örömmel fogadjuk Jézust!
Egyre jobban erősödjön meg bennünk Isten jelenléte, amelynek az a külső jele, hogy növekedünk a szeretetben. Így leszünk Isten jelenlétének színhelyei, az emberekkel való találkozásainkban pedig az Istennel való találkozásoknak is a helyszínei.
Törekedjünk arra, hogy minden tettünk Isten, valamint az emberek iránti szeretetből fakadjon! Szenvedéseinket pedig úgy vállaljuk, mint olyan áldozatokat, amelyek nélkül nincs templom! Így leszünk Isten igazi templomaivá.