Évközi 20. hét, szerda – Mt 20,1-16
Hálásak vagyunk-e azért, hogy Isten minket is meghívott az üdvösségre?
A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben az emberi kicsinyesség és irigység áll szemben Isten nagylelkűségével. A kora reggeltől késő estig dolgozó munkások, akik a napi munka után megkapták jogos fizetségüket, rossz szemmel, irigykedve nézték azokat, akik a rövidebb ideig végzett munkájukért ugyanannyi bért kaptak, mint ők. Ezért felháborodtak. De a gazda elleni lázadásuk csak önzésükből kiinduló igazságérzetük által tűnhet jogosnak.
Ha azok közé tartozunk, akik Isten szolgálatában „az egész nap terhét és hevét viselték”, akkor érezzük megtiszteltetésnek, hogy Istennek szolgálhattunk! Becsüljük meg azt a biztonságot és nyugalmat, amit a korai felfogadás nyomán a biztos bér reménye jelent nekünk.
Az örök életben mindenkit eltölt a tökéletes boldogság, az Istennel való teljes szeretet-közösség öröme. Mindenki ugyanazt kapja Istentől, és éppen annyit kap, amennyit be tud fogadni.
Örüljünk annak, hogy Isten nem a teljesítményünk alapján értékel minket! Mivel Isten jóságos hozzánk, ezért nekünk is jóakarattal, vagyis jóindulattal kell viseltetnünk egymás iránt!