Augusztus 20. – Péld 4,10-15.18-27; Mt 7,24-29
Mennyire törődünk a Szent István királyunktól kapott örökségünkkel és az ő nekünk szóló üzenetével?
Paul Claudel francia író, költő, diplomata írta Szent István Intelmeinek elolvasása után (100 éve, 1920 előtt!): „A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt… Erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.”
István magáévá tette a Példabeszédek könyvének tanítását: „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.” Okos emberként megértette Jézus tanítását a sziklára épített házról, hogy csak Krisztus ad szilárd alapot, értelmet és erőt, 
biztos jelent és jövőt egyéni, valamint közösségi életünknek. Ő igazít el minket a világban, Ő segít abban, hogy bölcsen és reálisan, személyes áldozatokra is készen, hűséges szeretettel éljünk. István tudta, hogy békére és lelki közösségre van szükség Európa népeivel, de Krisztus nélkül nincs béke. Európában a Krisztusba vetett közös hit teremtett békés kapcsolatokat az emberek és a népek között.
Az evangélium példabeszéde erőteljes felhívás a gyakorló vallásos életre. Hiszen nem elég csak hallgatni Jézus tanítását, hanem az szerinte is kell élni. A sziklára épült ház szilárdságát a Jézus tanításához való ragaszkodás adja. Ez a sziklára épült ház lehet a haza, a nemzet, a család vagy bármilyen közösség.
Amikor Szent István királyunk ünnepén ezt az evangéliumot hallgatjuk, akkor a házra és a hazára egyformán gondolhatunk. A magyar nyelvben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Ami a mai példabeszédben a házról szól, az a hazánkra is vonatkozik. Nehéz lenne megválaszolni azt a kérdést, hogy Szent István melyik hazát tartotta fontosabbnak: ezt a földit vagy az örökkévalót. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a kettőt nem lehet szétválasztani egymástól.
Jézus nem földi, evilági sikereket ígért azoknak, akik életüket az ő törvényeihez igazítják, és nem evilági biztonságot. De már a földi életre is érvényes, hogy tartós, maradandó (az örök életre is megmaradó) kapcsolatokat csak Istenben, Istennel tudunk létrehozni. Aki maradandó közösséget akar létrehozni, az csak Istenre építhet.
István halála után az egyik névtelen krónikás jegyezte fel: „Mindenkor úgy viselkedett, mintha Krisztus bírói széke előtt állna. Belső szemeivel az Ő (Krisztus) jelenlétének fenséges ábrázatát látta, s azt tanúsította, hogy Krisztust viseli ajkán, Krisztust szívében, Krisztust minden cselekedetében… Aki – hogy az egekben örökre épült szállása legyen – önmagát tette a földön az Úr hajlékává.” (Szent István király Nagy legendája, 16. pontjában; 1080 körül)
Ha követni akarjuk István királyt, akkor mi magunk is legyünk templommá, vagyis az Istennel való találkozás színhelyévé azok számára, akik készek elfogadni Krisztust! Ez a feltétele annak, hogy békében éljünk a földi hazánkban és együtt legyünk Szent Istvánnal és egymással az égi hazánkban is.