Advent 2. hete, szerda – Iz 40,25-31; Mt 11,28-30
Mire van szükségünk ahhoz, hogy soha ne fáradjunk bele a szeretet tetteibe?
Ismerjük el, hogy életünk sokszor állandó lótás-futás, amely a karácsony közeledtével talán még fokozódik is. Ha csak a magunk erejében bízunk, akkor bizony, belefáradhatunk még a szeretet jócselekedeteibe is. Habár jól tudjuk, hogy a türelmetlenség a szeretethiány jele, sokszor úgy érezzük, nincs elég türelmünk még azokhoz sem, akiket pedig a legjobban szeretnénk szeretni. Ha túl sok a dolgunk, akkor legkönnyebben az Istennel való kapcsolatunk eszközeit (a vasárnapi szentmisét és a napi imádságot) hanyagoljuk el. Ha nem is hagyjuk el ezeket, de hiányzik belőlük az igazi együttlét és a figyelem. Pedig éppen ezek által kapnánk új erőre.
A mai olvasmányban Izaiás prófétától azt hallottuk, hogy Isten „erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet… akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” Melyikünk ne vágyakozna erre?
A mai evangéliumi részben Jézus a fáradtakat, a kimerülteket, a terhek alatt görnyedőket hívja, azzal az ígérettel, hogy felüdíti őket, hogy édessé és könnyűvé teszi a terheiket. Nem csupán pillanatnyi felfrissülést és rövid pihenőt ígér, hanem állandó erőforrást.
Jézus terhe könnyű, mert a szeretetben foglal össze minden parancsot. A szeretettel vállalt feladatok könnyen teljesíthető terhek, és azok a kötelékek, amelyeket szeretetből vállalunk, édesek. De mindez csak akkor teljesül, ha nem feledkezünk meg arról, amit Jézus az utolsó vacsorán lelkünkre kötött, hogy nála nélkül semmit sem tehetünk (v.ö. Jn 15,5). Ehhez kapcsolódik még Pál apostol bátorítása is, hogy: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek,…” (Róm 8,26). Nélküle nem tudjuk szeretni sem Istent, sem egymást.
Ezért kérnünk kell Istentől az isteni erények (az igaz hit, a biztos remény és a tökéletes szeretet) ajándékát, hogy sose kényszerűségből hordozzuk terheinket, hanem szeretettel vállaljuk.
Túrmezei Erzsébet szerint Luther mondta, hogy:
„Isten erejével a mázsás teher könnyű, mint a szalmaszál, de nélküle mázsás súly a szalmaszál is.”
Higgyünk Isten szeretetében, amelyet Ő oltott belénk! Kérjük Isten segítségét, hogy a szeretet tetteit soha ne unjuk meg! Így találjon minket az Ő érkezése, nemcsak karácsonykor, hanem életünk minden napján, és majd életünk végén is!