Advent 2. hete, péntek – Iz 48,17-19; Mt 11,16-19
Elfogadjuk-e Jézus örömre és bűnbánatra szóló felhívását?
Már ma kezdjük el a készülődést az öröm vasárnapjára! Válaszoljunk arra a kérdésre, hogy mi okunk van az örömre? A válaszunk jellemző ránk és egész egyéniségünkre.
Ismerjük el, hogy Jézusnak a mindennapi életből vett hasonlata a mi korunkra is érvényes, és nekünk is szól! Bizony, olyanok vagyunk, mint Jézus idejében az utcán lézengő akaratos gyerekek, akiknek semmi sem volt jó, mert mindig mást akartak játszani, mint amit társaik javasoltak. Az egyik csoport hiába akart lakodalmast játszani, amazok nem táncoltak, hiába akartak temetést játszani, amazok nem jajgattak.
Jézus nemzedéke nem fogadta el sem János bűnbánati felhívását, sem Jézus örömhírét. A Keresztelőt szélsőségesen kemény aszkéta élettel vádolták. Jézust pedig, aki együtt evett-ivott az emberekkel, hogy szót értsen velük, „falánk, borissza” embernek nevezték, csak hogy hallatlanra vehessék az ő szavát is.
Játékrontók vagy hervasztók a mi környezetünkben is bőven vannak. Vigyázzunk, nehogy mi is közéjük tartozzunk! Ha hibákat keresünk másokban, akkor biztosan fogunk is találni. Sőt, még a jót is rosszra tudjuk magyarázni. Talán éppen ebből kiindulva találunk kifogásokat is, hogy mi miért nem tesszük a jót. Ne legyünk soha hervasztók, semmi jónak az elrontói! Főleg ne legyünk játékrontók Isten nagy játékában, ahol Jézusnak a bűnbánatra és az örömre való felszólításai hangzanak el! Komolyan bánjuk meg bűneinket, amelynek következménye a megtérés. A megtérésnek az eredménye pedig a megújulás. Akkor örülhetünk majd Karácsony ünnepének is!
Nem arról van szó, hogy hunyjunk szemet a hanyatlás és a romlás nyilvánvaló tünetei fölött! De mindennek csak a hervasztás lenne az eredménye, ha nem neveznénk meg az okot. Az ok pedig nem más, mint Isten parancsainak elhanyagolása és a hűtlenség. Ebből következik a békétlenség és a népesség fogyása, ahogyan Izaiás próféta könyvéből hallottuk: „Ha megtartottad volna parancsaimat, békéd olyan lenne, mint a folyam… Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem.” Nem ártana rádöbbennünk, hogy rólunk van szó…
Nem kell hosszadalmas kutatásokba bocsátkoznunk ahhoz, hogy lajstromba vehessük, hogy Istennek melyik vagy milyen parancsait hanyagoltuk el. Elegendő, ha egyszerűen csak Jézus új parancsára gondolunk, hogy úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan Jézus szeretett minket, teljes odaadással és elfogadással. Mindkettő fontos! De talán nehezebb, hogy elfogadjuk egymást, a másik jóakaratát és a másik gyöngeségeit, egyszerűen a másikat, úgy, ahogy van.
„Készítsétek az Úr útját!” (Lk 3,4) Számunkra ez a megtérés útja. Ezen az úton járva találkozni fogunk az Úrral. Utána maradjunk együtt Vele és szeretteinkkel, nemcsak a földi életben, hanem mindörökké! Adja Isten, hogy az együttléteinkből fakadó örömünk soha meg ne szűnjön!