Húsvét 3. vasárnapja B – Lk 24,35-48.
Értékeljük-e a megtérés ajándékát, amely a Szentírás és Krisztus megismerésének a feltétele?
Az apostolok nem voltak hiszékeny emberek. Rémületükben és örömükben azt sem akarták elhinni, amit láttak és hallottak. Nem tudták összeegyeztetni, hogy Jézus valóban szenvedett, meghalt és feltámadt. Azt képzelték, hogy mindez nem a valóság.
Miután Jézus beszélt szenvedéséről és feltámadásáról, tanítványaira lehelve megadta nekik a Szentlelket. Ezzel megnyitotta szemüket és szívüket az Írások megértésére. Hitet, reményt, bizalmat és bátorságot ébresztett bennük, hogy tudjanak és merjenek hinni Benne és az Írásokban, amelyek Róla szóltak. Nem azt kérte tőlük, hogy kürtöljék világgá a szenzációt, hogy a halottnak hitt Jézus mégis él. Nem is a minden ember számára megnyíló lehetőség hirdetését kérte a feltámadásra és a boldog örök életre. Hanem azt kérte tőlük, hogy „nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni… minden népnek”.
Ha Jézus nem támad fel a halálból, és nem tér vissza övéi közé, akkor legfeljebb a történtek miatti iszonyatos fájdalom, keserű és meddő bánat terhelte volna a lelkiismeretüket. Akkor nem lehetett volna hová, vagy kihez megtérni, és nem lett volna kitől bocsánatot kérni. Nem lett volna mit remélni, és mindennek a következménye nem lehetett volna a felszabadulás és a megnyugvás.
A húsvét öröméhez nagyon szorosan hozzátartozik a késő bánat mélységes keserűségének az eloszlatása: hogy van lehetőség annak kijavítására, amit elrontottak, van lehetőség újrakezdésre a Jézussal való kapcsolatukban. Mert akiről azt hitték, hogy elveszítették, az újra él, lehet még közös jövőjük Vele.
Minden ember számára tanulság, hogy a szabad személynek teremtett ember csak úgy állíthatja helyre egy másik személlyel a súlyosan megsértett kapcsolatát, ha maga is belátja ezt a sérelmet, az általa okozott fájdalmat, és ezért bocsánatot kérve, új alapra helyezi a megrontott kapcsolatot. Csak ott lehet megtérésről és megbocsájtásról beszélni, ahol nyitva áll az újrakezdés lehetőségét magában hordozó közös jövő, ahol nem zárul le végérvényesen a kapcsolat Isten és ember, ember és ember között.
A megtérés és a bűnbocsánat meghirdetése és annak elfogadása, a Szentlélek által a Krisztussal való élő kapcsolat hozta létre az Egyházat, és ez élteti ma is. A mai vasárnap örömhíre az, hogy a megtérés és a bűnbocsánat révén a feltámadt és élő Krisztussal a mi kapcsolatunk is újra kezdhető: élő, személyes kapcsolatban lehetünk Vele.
A bűnbocsánat és a megtérés nem erkölcsi tökéletesedést jelent, nem is olyan állapotot, amelyben többé nem vétkezünk, hanem olyan szemléletváltást, amely által felismerjük bűnünket, hogy elutasítottuk az Úr közeledését. A megtérés szívünk megnyitása az Úr előtt.
Tartós békénk és zavartalan örömünk egyedül a tiszta szívből fakadhat. Egész földi életünkben a Krisztussal való élő, személyes kapcsolatunkban kell megújulnunk és fejlődnünk, amíg el nem jutunk a színről színre való látás teljességére az örök életben.