Évközi 16. hét, szombat – Mt 13,24-30
Mások gyarlóságai vagy vélt bűnei a sajátjainkra irányítják-e a figyelmünket?
Jézus a ma felolvasott példabeszédében két kérdésre ad választ: honnan van a rossz, és mit kell tenni vele?
Jézus arra figyelmeztet, hogy az Isten országa küzdelmes harc eredményeként alakul ki. Az ő igehirdetésén és kegyelmén kívül működik a sátáni kísértés és az emberi rosszakarat is. Ennek eredményeként nemcsak a világban, hanem az Egyházban, sőt a mi szívünkben is együtt él a konkoly és a búza.
Sohasem szabad megfeledkeznünk az éberségről. Ez nem azt jelenti, hogy sohasem alszunk. Az alvás létszükséglet. Viszont nagyon fontos figyelmeztetése Jézusnak, hogy példabeszéde szerint „Amíg … az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.”
Ugyanakkor megkaptuk azt a képességünket, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Tudatos döntéseinkre és erőfeszítéseinkre, erős elhatározásunkra 
és akaratunkra van szükség ahhoz, hogy mindig a jót válasszuk, és azt meg is tegyük. Ugyanakkor vegyük észre, és kerüljük a rosszat.
A figyelmesség minden téren nagyon fontos. Ha hiányzik az imádságunkból, akkor az már nem imádság, hanem lélek nélküli, gépies szövegmondás. Ha a szeretetből hiányzik a figyelmesség, akkor az már nem szeretet, hanem önzés. Akkor már nem a másik ember a fontos, hanem saját elképzelésünk magunk gyártotta sémáiba akarjuk a másikat kényszeríteni.
Jézus példabeszéde arra is figyelmeztet, hogy ne ítélkezzünk, mert ez egyedül az Isten jogköre. Ezen a téren kétféle veszély fenyeget minket.
Az egyik veszély, hogy elmarasztaló ítéletet hozunk mások fölött, vagy akár önmagunk fölött. Pedig az Isten időt enged a megtérésre annak is, aki eleinte konkolynak látszik. Csak azt taszítja el, aki véglegesen megátalkodott.
Meg kell tanulnunk Istentől azt a türelmes szeretetet, amellyel Isten az Ő országának szántóföldjét szemléli. Nem szabad rémüldöznünk, ha minden igyekezetünk ellenére újra és újra felüti a fejét akár saját lelkünk szántóföldjén is a konkoly: a szokásos, megrögzött bűneink.
Viszont a másik veszélyt is kerülnünk kell, amikor hamis ideológiával próbáljuk megnyugtatni lelkiismeretünket. A Szentlélek elleni bűnök közé tartozik például a vakmerő bizalom Isten irgalmasságában.
Olykor szükség van az azonnali és gyökeres szakításokra a bűnre vezető alkalmakkal, a helytelen gondolatokkal és vágyakkal, az önző kapcsolatainkkal. Ugyanakkor vigyáznunk kell, hogy türelmetlenségünk miatt ki ne pusztuljon a búza lelkünk szántóföldjén.