Évközi 18. hét, szerda – Mt 15,21-28
Állhatatosak és kitartóak vagyunk-e a kérő imádságban?
Általában szoros kapcsolat van a hit és a csoda között. Jézus sokszor azért tett csodát, hogy felébressze a hitet.
Más esetekben fordítva történnek a dolgok. Először hitre van szükség, és utána következik a csoda. Jézus mintegy a hit jutalmaként tesz csodát. Így van ez a jerikói vak esetében is, aki így fejezi ki hitét: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Lk 18,39). Jézusnak köszönhetően ezután nyeri vissza szeme világát.
A mai evangéliumban a kánaáni asszony is így kérte Jézus segítségét: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia!”
Ő nem a maga, hanem leánya számára kért gyógyulást. Jézus „azonban szóra sem méltatta”. Majd arra hivatkozott, hogy küldetése Izrael fiaihoz szól. „Ám az asszony odajött, és leborult előtte”. Ekkor hangzott el Jézus szokatlanul kemény, sőt sértő mondata: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.”
Jézus elutasítása ellenére az asszony nem sértődött meg. Viszont hitével és bizalmával elérte, hogy Jézus kivételt tegyen vele és teljesítse kérését. A történet végén Jézus kifejezetten arról beszél, hogy az asszony nagy hitét és alázatos viselkedését jutalmazta meg a csodával, a leánya meggyógyításával.
A kánaáni asszony az egyik példaképe a kitartó, a fáradságot nem ismerő kérő imának. Nem perelt Istennel, nem állította, hogy neki bármi is jár Jézustól, hanem csak állhatatosan kért és bízott Benne. Nem önérzeteskedett, hanem elfogadta az utolsó helyet.
A kánaáni asszony alázatos és megtört szíve legyen példakép számunkra! Isten előtt az alázatos és töredelmes szívű ember kedves. Ha ilyenek leszünk, akkor bízhatunk Isten irgalmában, abban, hogy Istenhez intézett kéréseink meghallgatásra találnak.
Ha igazán szeretjük hozzátartozóinkat, akkor a magunk részéről mindent meg kell tennünk testi-lelki egészségükért. Ez magában foglalja az értük mondott imáinkat is. Konkrétan meg kell neveznünk, hogy mit kérünk számukra, bízva abban, hogy Jézus megmutatja nekünk az utat és a módot, amely által hozzátartozóink meggyógyulhatnak a betegségükből, vagy el tudjuk fogadni azt is, ha betegségük nem gyógyítható. Ebben az esetben meg kell nyugodnunk abban, hogy a legfontosabb: az örök üdvösségünk. Erről sem szabad megfeledkezni, ezt is kérni kell Jézustól.
Óvakodjunk attól, hogy a nehézségek, (akár a gyógyíthatatlannak tűnő, halálos betegségek is) elégedetlenséggel, félelemmel, zúgolódással töltsenek el minket, sőt esetleg lázadásra késztessenek! Töretlen bizalommal higgyünk Isten gondviselő jóságában!
Megilletődéssel és hálával köszönjük meg Istennek, hogy örök és irgalmas szeretettel szeret minket, megkönyörült rajtunk, és üdvözíteni akar minket!