Évközi 27. hét, kedd – Lk 10,38-42
Mire gondolhatott Jézus, amikor azt mondta, hogy: „csak egy a szükséges”? Mire van a legnagyobb szükségünk?
Nélkülözhetetlenül szükség volt Márta szolgálatára, és vitathatatlanul szükség lett volna Mária szolgálatára is, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálem felé haladva betértek hozzájuk. A tizenhárom éhes férfivendég mellett nyilvánvalóan ott volt még Lázár is. De Mária csak „odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait”. Úgy tűnt, hogy észre sem vette Márta igyekezetét. Márta viszont egy ideig magában elégedetlenkedett, aztán kitört belőle a méltatlankodás. Jézus azonban Mária pártjára állt. Isten sohasem a támadó, hanem mindig a megtámadott védelmére kel: „csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Márta nem tudta jó szívvel és örömmel végezni a szolgálatát, elborították a nyugtalanító gondok. Aztán nemcsak a nővérét vádolta, hanem Jézust is figyelmetlenséggel és érzéketlenséggel vádolta meg, amikor így szólt: „nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni?” Ráadásul felszólította az Urat, hogy utasítsa rendre Máriát: „Szólj neki, hogy segítsen nekem”!
Mit jelent az a jobbik rész, az egyetlen szükséges, amelyet Mária választott? A szeretet-kapcsolat az Istennel és egymással. Ennek rendeljünk alá minden tevékenységet!
Nem a tevékenység rontja le az imádságos életet, és a munkánk nem szükségképpen fordítja el figyelmünket a legfontosabbról. Lehetnek gondjaink, hiszen ezek az élethez és a szeretethez tartoznak. De ne engedjük, hogy ezek nyugtalansághoz vezessenek bennünket! A gondterhelt nyugtalanság az Istenbe vetett bizalom és a szeretet hiányosságnak a jele. A gondok vállalása viszont a szeretet nagyságának a jele.
Az Isten igéjére való figyelés nem tétlenséget jelent, hanem épp ellenkezőleg, a szeretet cselekedeteire készít fel. Ahogyan az Isten iránti szeretet és az emberszeretet nem választható el egymástól, ugyanúgy az imádság és a szolgálat is összetartoznak.
Ha meg tudjuk különböztetni a fontos és a kevésbé fontos dolgokat, és nem feledkezünk meg az egy szükségesről, akkor imádságunk és munkánk az Úrra való odafigyelés lesz.
Mindig az egyetlen szükségesre figyeljünk: az Istennel (az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!) való személyes kapcsolatra! És csak amiatt nyugtalankodjunk, ami ezt az egy szükségest veszélyezteti!
Vigyázzunk arra, hogy az életünkben legyen helyes arányban a munka és az imádság! Állítsunk mindent az Istennel és azokkal a személyekkel való kapcsolataink szolgálatába, akiket az Isten nekünk ajándékozott! Segítsen minket a Szentlélek, hogy mindig a legfontosabbat tegyük, és minden munkát szívesen és örömmel vállaljunk!