Évközi 33. hét, szombat – Lk 20,27-40
Miért vágyakozhatunk az örök boldogság után?
A szadduceusok arra hivatkozva nem fogadták el a feltámadás tanát, hogy arról nincs szó a mózesi könyvekben. Saját álláspontjuk igazolására kitaláltak egy történetet egy asszonyról és hét testvérről, akik egymás után feleségül vették az asszonyt, de ő egyiküktől sem fogant gyermeket. Gúnyosan megkérdezték, hogy ha lesz egyáltalán feltámadás, akkor melyik férfié lesz az asszony? Meséjüket minden bizonnyal csak a fantázia szülte. Mert nehezen képzelhető el, hogy a valóságban egyszer is előfordult volna, hogy egy asszonyt egymás után hét testvér vegyen feleségül.
Jézus határozottan állította, hogy mindenki fel fog támadni a világ végén: „Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra” (Jn 5,29).
Jézus nem mondott sok konkrét dolgot arról, hogy mi vár ránk az örök életben. De az biztos, hogy a feltámadott élet nem ennek az életnek lesz a meghosszabbítása. És az is biztos, hogy mivel a test is részt vett a jó vagy a rossz szolgálatában, a test is elnyeri jutalmát vagy büntetését.
Mivel a táplálkozás szükségtelenné válik, nem úgy kell elképzelni az örök életet, hogy az mennyei lakoma lesz, vég nélküli étkezéssel és italozással.
Mivel megszűnik a halál, nem lesz szükség a születésre, és így a házasságra sem. A mai evangéliumban mondta Jézus, hogy a mennyekben már: „nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak”.
De vajon a földi életünkben létesített emberi kapcsolatok megmaradnak-e? Például a házastársi kötelék?
Általános vélemény, hogy azok a kapcsolataink, amelyeket a földi életünkben az Isten tetszése szerint létesítettünk (a házastársak, a barátok, valamint a szülők és a gyermekek között), megmaradnak a föltámadott életünkben is. Istenben továbbra is szeretni fogjuk azokat, akiket a földi életben szerettünk, de a tér és idő korlátai nélkül. Ezek a kapcsolatok nem zárnak el a többi üdvözülttel való kapcsolatainktól, és nem is zavarják azokat.
A legnagyobb örömünk egyrészt mindenképpen az lesz, hogy részesedünk Isten életében, amely földi életünk kiteljesedése lesz, a teremtményi lét korlátai nélkül. Másrészt az Istenben létesített szeretet-kapcsolataink megmaradnak és kiteljesednek az örök életben.
Ha Jézus tanítványai vagyunk, akkor már a földi életünk a megkezdett örök élet. Ezért már most is olyan szeretet-kapcsolatokat érdemes ápolnunk, amelyek megmaradhatnak az örök életre.
Az örök boldogságunk tehát az lesz, hogy tökéletesen szerethetjük Istent és egymást, az elvesztés félelme, valamint a tér és idő korlátai nélkül, határtalan és örök boldogságban. Ez vár ránk, ezért érdemes vágyakozni az örök életre. Ez adjon nekünk a földi életünkben vigasztalást és erőt!