Évközi 5. vasárnap – Iz 6,1-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11
Milyen szerepet engedünk életünkben Isten igéjének?
Isten igéjének vasárnapján az volt a lelkiismeret-vizsgálati kérdésünk, hogy olvassuk-e naponta a Szentírást. Azóta eltelt két hét. Ismételten feltehetjük a két héttel ezelőtti kérdést, és válaszoljunk a maira is!
Isten igéje akkor tölti be a szerepét életünkben, ha mindennapi eledelünkké válik. Protestáns testvéreink példája igazolja, hogy az Eucharisztia vétele nélkül is életben marad bennük a hit, de csak akkor, ha minden nap Isten igéjéből élünk.
Megilletődve tapasztalhatjuk azt a nagy ajándékot, hogy a Szentírás a megtestesülés egyik formája. Benne tárja fel és adja át magát nekünk az Úr. A Szentírás szavaival személyesen szól hozzánk, így imádságaink nemcsak monológok, hanem dialógusok is lehetnek.
De emellett a Szentírásnak még nagyon sok és fontos szerepe van életünkben. Isten igéje táplál, életet és erőt ad, megvilágosít, megújít és meggyógyít. Jézus mondta a pusztai megkísértése alkalmával, hogy: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4). Egyben arra is példát adott, hogy minden kísértést Isten igéjével lehet eredményesen visszaverni.
Isten mindegyikünket együttműködésre is hív.
Amikor Izajás próféta tehetetlenül látja a zsidó nép romlását, hogy dőzsölő és felelőtlen életével a vesztébe rohan, és úgy látja, hogy csak az Isten tud segíteni, így szól hozzá az Úr: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Erre válaszolja Izaiás, hogy: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!”
A meghívások idején sokszor tanácstalanság, tehetetlenség, elégtelenség, bizonytalanság, kilátástalanság, csüggedés, sikertelenség érzése tölthet el minket. Ezek olyan nehéz próbatételek, amikor gyarlóságaink tudatában félelem vehet erőt rajtunk, és elbizonytalanodhatunk.
Szent Ágoston szerint minden hivatásra jellemző az a kettősség, hogy a meghívott személy a meghívásától megrémül (inhorresco), ugyanakkor lángra is gyúl miatta (inardesco).
Az lehet Krisztus hiteles tanúja, aki találkozott a feltámadt Üdvözítővel. Pál is ezzel igazolja apostoli küldetését. Isten maga teszi alkalmassá Pált a küldetésre: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan” (1Kor 15,10).
Mindannyiunk hajójába kész beszállni az Isten, majd megbíz egy fontos feladattal. Ő ad erőt és leleményt a feladathoz, és megtapasztalhatjuk küldetésünk eredményességét.
Péter hajója, amelyből Jézus tanított, juttassa eszünkbe azt a hajót, amelyben most mi vagyunk. Régtől fogva a hajó az Egyház szimbóluma. Ez a hajó dacol a viharokkal, és ebben a hajóban juthatunk át a túlsó partra, vagyis az üdvösségre. Találjunk egymásra, és a templomon kívül is ismerjük meg és segítsük egymást, hogy mindnyájan üdvözüljünk!