Nagyböjt 1. hete, hétfő – Mt 25,31-46
Igyekszünk-e mindennap tudatosan tenni valamilyen jót?
Az imádság és az önmegtagadás mellett nagyböjti gyakorlataink között külön programként szükség van a tudatos jótettekre. Ezek megtétele természetesen nemcsak a nagyböjtben szükséges, de ebben az időszakban különösen érdemes gyakorolnunk, hogy szokásunkká váljanak. Tehát mindennap igyekezzünk tudatosan tenni valakivel valamilyen jót!
A későbbi újszövetségi írásokban egyértelműen és ismételten szerepel, hogy földi életünk végén mindnyájan megjelenünk Krisztus ítélőszéke előtt. Az apostoli hitvallásban is imádkozzuk, hogy Jézus majd eljön „ítélni élőket és holtakat”. Jézusnak az utolsó ítéletről szóló példabeszédében a legfontosabb mondanivalója az, hogy a bíró és a mérce is egyben Ő maga lesz.
Ezzel Jézus az ítéletet a közvetlenség és a remény fényébe állította. Mert nem a végtelen, az ismeretlen, a világmindenség fölött álló örök Atya ítél majd, hanem Jézus, Akit hitünkkel ismerünk, Akire úgy tekinthetünk, mint Aki egy közülünk, Aki a testvérünk, és Aki az emberi életet belülről ismeri, minden szenvedésével együtt.
A mennyek Országa elnyerésének nem az lesz a feltétele, hogy nem vétkezünk, hanem az, hogy bűnbánatot tartunk-e, és tudatosan tesszük-e a jót. Jézus azt mondta, hogy: „csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Az Isten irgalmas szeretetébe vetett hitre nélkülözhetetlenül szükség van. Enélkül ugyanis senki sem képes az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására. Ebből a hitből fakadnak a szeretet cselekedetei, amelyekért Isten szeretete, vagyis az örök üdvösség lesz a fizetségünk. Aki így hisz, az teszi a jót, a Szentlélekre figyelve.
Külön meglepetés lesz mindkét csoport tagjai számára, hogy az éhes embernek adott karaj kenyér Jézusnak nyújtott eledel lesz. Krisztus igazán nagy örömhíre és az igazi meglepetés mindnyájunk számára az lesz, hogy a mennyek Országa Benne és Általa jelen van köztünk, minden emberben. Jézus jelen van minden jó emberi kapcsolatban. Tehát Krisztussal lépten-nyomon találkozhatunk, amikor csak együtt vagyunk embertársainkkal, és segítőkészek vagyunk.
Kalkuttai Teréz anya mondta: „Az emberek azt gondolhatják rólunk, hogy szociális munkát végzünk, de valójában szemlélődők vagyunk a világ kellős közepén, mert napi huszonnégy órában Krisztus testét érintjük”.
Ha igazán szeretjük Jézust, akkor felismerjük Őt a legfurcsábbnak tűnő álarcban is. Aki viszont nem nyújt segítséget a rászorulónak, az tulajdonképpen Jézustól tagadja meg a segítséget. Az üdvösségünk múlik azon, hogy segítünk-e azoknak, akik a mi segítségünkre szorulnak, akik üldöztetést szenvednek, akik a háború borzalmai miatt menekülnek, akik önhibájukon kívül nélkülöznek.
Tehát legyünk mindig segítőkészek, és amíg lehetőségünk van rá, tegyük a jót mindennap, hogy üdvözüljünk!