Szentháromság vasárnapja – Jn 16,12-15
Eltölt-e minket örömmel és hálával, hogy Isten nemcsak feltárta előttünk legszemélyesebb életét, hanem kész fölvenni minket legbensőbb életébe?
Jézus egyszer sem mondta ki azt a szót, hogy Szentháromság. De sokszor beszélt az Atyáról, és arról, hogy Ő az Atyával egylényegű. A mai evangéliumi részletben mondja, hogy: „Minden, ami Atyámé, enyém is”. A harmadik személyről, az Szeretet Lelkéről is állítja, hogy egylényegű vele, „mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek”.
János evangéliumában másutt is mondja Jézus, hogy „Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött” (Jn 7,16), vagy amikor azt mondja, hogy „A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött” (Jn 14,24).
Jó három évszázad telt el, míg 352-ben a niceai zsinat, és végül 381-ben a konstantinápolyi egyetemes zsinat megegyezett a Hitvallásban. Ebben a teológusok úgy fogalmazták meg a Szentháromság hittitkát, hogy: „Az egyetlen és osztatlan isteni természet három egymástól valóságosan különböző személy élő szeretet-közösségében áll fenn”.
Szent János evangélista meghatározásából kiindulva, mely szerint „Az Isten szeretet” (1Jn 4,16), úgy gondolhatjuk, hogy a szeretet legalább két személyt feltételez, akik a szeretetben kölcsönösen egymásnak ajándékozzák magukat. Ez a két személy az Atya és a Fiú. De Istenben ez a tökéletes adás és elfogadás egy külön személyben, a Szentlélekben áll fenn. A Szentlélek szerinti élet a szüntelen kölcsönösséget, az állandó adást és viszonzást, a szeretetnek a szünet nélküli áramlását jelenti a személyek között. A három isteni személy csupán a másik két személyhez való viszonyában különbözik egymástól.
Mivel Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, ebből következik, hogy akkor leszünk boldogok, ha közösségben élünk. Mi is csak egy másik személlyel való kapcsolatunkban válhatunk igazán személlyé.
Isten „Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz Ő elsőszülött a sok testvér között” (Róm 8,29). Egyedül akkor élünk a Szentháromság képmásaként, ha szeretetben élünk. Ez nem csupán abból áll, hogy mi szeretünk másokat, hanem azt is jelenti, hogy engedjük magunkat szeretni. Az ajándékozás nemcsak a szeretet adásából áll, hanem a szeretet elfogadásából is. Akkor szeretjük a másikat, ha hagyjuk, hogy ő is szeressen minket.
Jézus ígérete, hogy velünk marad a világ végezetéig, a Szentlélek által valósulhat meg. Ő tartja fenn a személyes kapcsolatot Istennel. A végtelenül hatalmas és szent Isten a Szentlélek által részesít minket a Szentháromság örök és boldog életében. Ha Ő élteti egymással való kapcsolatainkat is, akkor egyenlően és végtelenül gazdagok vagyunk a másik ajándékozása által, abban, amit kapunk, és abban, amit adunk.