Szeptember 7. Szent Márk, István, Menyhért kassai vértanúk Bölcs 3,1-9; Mt 10,28-33
Ha körülöttünk tombol és pusztít a vak gyűlölet, vajon erős -e bennünk az Istenbe (gondviselő szeretetébe) vetett szilárd hit, a Benne való bizakodó reménység, valamint a mindenki iránt hűséges és áldozatos szeretet?
Ma arra emlékezünk, hogy amikor Bethlen Gábor, valamint Rákóczi György hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, a ma ünnepelt három papot arra akarták kényszeríteni, hogy szegődjenek a protestáns valláshoz. 
Mivel erre nem voltak hajlandóak, szeptember 7-én borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket, majd bedobták egy szennygödörbe, ahol Pongrácz István még húsz órát élt.
II. János Pál pápa 1995-ben avatta őket szentté.
Nehezen tudjuk elfogadni, hogy Isten szeretete megengedi Krisztus követőinek a kínzását. Megdöbbentő, hogy az Atya az ő szent Fiát sem kímélte meg a szenvedéstől. Jézus egyenesen a tanítványiság második jelének nevezte az üldöztetést. Azt is megmondta, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor az üldözők azt hiszik, hogy az üldözéssel kedvesek lesznek Isten előtt. Ez bekövetkezett a kassai vértanúk esetében is.
Jézus kétféle felszólítást adott: „Ne féljetek” és „Bízzatok” (Jn 16,33). A félelem megbénítja az embert, a bizalom viszont reménységet, illetve erőt ad.
Furcsa módon Jézus a félelemmel szemben először egy nagyobb félelmet állít szembe: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja”. Ez utóbbi nyilvánvalóan csak az Isten lehet. Ezzel Jézus azt akarja mondani, hogy jobban tartsunk Istentől, mint az emberektől.
Aztán következnek a biztatások.
Bízzunk a gondviselő Mennyei Atyában, akinek a legkisebb teremtményeire, köztük a verebekre is gondja van. Még inkább gondja van ránk, az ő gyermekeire!
Bízzunk Jézusnak a jutalmat kilátásba helyező ígéretében: „Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt,…”.
Jézus biztatása szerint azért se féljünk, mert a Szentlélek meg fog segíteni minket. Nehéz helyzeteinkben Ő ad bölcsességet és erőt (vö. Mk 13,11).
Vegyük megtiszteltetésnek, illetve Isten irántunk való bizalmának, ha Ő alkalmasnak talál minket arra, hogy még jobban megtisztítson és megerősítsen!
Csak az a kérdés, hogy akarunk-e Jézus igazi barátainak bizonyulni. Ha igen, akkor bízzunk abban, hogy az Atya megsegít minket, hogy valóban Jézus igazi barátainak bizonyuljunk.
Van-e annál nagyobb jutalom, mint hogy Jézus az ő igaz barátainak tart minket itt a földön és majd a mennyben is?
Az Atya gondviselésébe, valamint hűséges szeretetébe vetett bizalom adjon nekünk erőt, hogy ne féljünk megvallani Jézust az emberek előtt!