Nagyböjt 5. hete, csütörtök – Jn 8,51-59 – Mennyire volt komoly a Nagyböjt folyamán a bűnbánatunk?
Ábrám (= „magasztos atya”) 60 éves volt (!), amikor először részesült isteni kinyilatkoztatásban, és elfogadta Isten felszólítását: „Menj ki földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked!” Aztán 39 év múlva szólt hozzá újra az Isten, megismételve ígéretét, hogy sok ivadéka lesz. Ennek bizonyságául kapta az új nevet: Ábrahám( = „sokaság atyja”), és azt a további ígéretet, hogy leszármazottai nem lesznek mások földjének vándorai, mert az a föld, ahol áll, az övék lesz egészen. – Azután Ábrahám 100 éves korában (!) megszületett Izsák.
A Jézus korabeli zsidók nagyon jól tudták, hogy Isten az Ábrahámmal kötött szövetség teljesítését (vagyis Ábrahám ivadékainak elszaporodását és az állandó haza birtoklását) feltételhez kötötte: viszonzásul feltétlen hitet és engedelmességet követelt.
Krisztus korában a zsidók már megtapasztalhatták, hogy Isten teljesítette ígéreteit. De amikor Jézusban megjelent az a nagy utód is, akinek jövetelében Ábrahám 2000 évvel korábban már hitt és örvendezett, Jézus kortársai azonban nem hittek Jézusban. Sőt, „köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.” Szent Ágoston ezzel kapcsolatban azt mondta: „Az Ige, mint ember, elmenekült a kövek elől, de igazában azok jártak rosszul, akiknek a kő-szíve elől mint Isten menekült el.”
Krisztus után harminc év sem telt el, amikor 70-ben a rómaiak lerombolták templomot, és a mai napig nem birtokolhatják a zsidók békében azt a földet, amit Isten ígéreteként megkaptak. Krisztus óta mostanáig kb. annyi év telt el, mint Ábrahám óta Krisztusig. Ennyi év után már minden józanul gondolkodó zsidónak le kellett volna vonnia a tanulságot.
De nekünk is el kell(ene) gondolkodnunk azon, hogy milyen áldásban lett részünk annak nyomán, hogy Krisztust elfogadta nemzetünk. Bőven termő nemzetté vált népünk a történelem folyamán, és a sok vérzivataros század után is megerősödtünk. Ugyanakkor mi sem akarjuk felismerni, hogy mi az oka annak, hogy legalább 150 éve „mint a kéve, széthull nemzetünk”, és hogy mi vezetett Trianonhoz, és a mai „népesség-fogyáshoz”. Hosszan lehetne sorolni hanyatlásunk és fogyásunk okait: hogy 1956 óta hány kis magyart ölnek meg honfitársaink az anyaméhben, aztán a házasságkötés nélküli együttélések, a házasságtörések, a fogamzásgátlók használatának a következményei, a meddőségek, az egyre durvább ellentétek és viszályok, a könyörtelen önzés és anyagiasság miatti meghasonlások stb., amelyek mögött a hitetlenség van.
Bárcsak a mi nemzetünkre ne lenne igaz, amit Jézus Izaiás prófétától idézett: „Megkérgesedett ennek a népnek a szíve, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak és meggyógyítsam őket.” Bárcsak azok közé tartoznánk, akiknek Jézus azt mondta, hogy „A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall.” (Mt 13,15-16.)
! Legyen komoly a bűnbánatunk és megtérésünk!