Nagyszerda – Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25
Milyen lelkülettel készülünk Húsvét megünneplésére?
Amikor Jézus megjövendölte, hogy valaki Övéi közül majd elárulja Őt, a tanítványokban döbbenten visszhangzott a kérdés: „Csak nem én vagyok az, Uram?”
Jézus szívében bizonyára jelen volt a fájdalom. Tudta, hogy milyen szenvedés vár Rá. De erősebb volt Benne az öröm, mert az Atya akaratához mindvégig hűséges maradt. Tudta, hogy az Atya mellette áll, ezért nem vall szégyent. 
Kereszthalálával pedig beteljesít mindent.
Annak is örült, hogy együtt lehetett azokkal, akik kitartottak mellette. Átadhatta nekik szeretetének legnagyobb ajándékát, az örökké tartó együttlét zálogát. Az utolsó vacsora estéjén minden emberi elképzelést messze felülmúló módon kinyilatkoztathatta azt, amiért erre a világra jött. Azt, hogy az Atya annyira szereti a világot, hogy Fia által az ő életét adja nekünk, és így Isten velünk, illetve bennünk lehet mindörökké. Ezért mondta, hogy: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek” (Lk 22,15).
Úgy készüljünk ennek a húsvétnak a megünneplésére, ahogy Pál apostol kérte: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5)!