Évközi 20. hét, szombat – Mt 23,1-12
Mennyire mély, őszinte a vallásosságunk?
Ma általában a képmutató, álszent embereket nevezzük „farizeusoknak”, akikben ellentétben áll a tanítás az életvitellel, a hit a gyakorlattal, ráadásul vallásosnak szeretnék mutatni magukat. Számukra az emberek véleménye a fontos, nem az Isten tetszése. Azon fáradoznak, hogy eljátsszák a vallásos ember szerepét, nem pedig azon, hogy valóban ilyenné váljanak. A belső ürességet külsőségekkel, ájtatossági gyakorlatokkal kendőzik. Ez a hamis jámborság ráadásul még nagy gőggel is párosul.
Sőt, könnyen észreveszik másokban a farizeusi lelkületet, sőt ezen fel is háborodnak.
Máté szerint az igazi keresztény közösség testvérekből áll. Akik ebben a közösségben vezető szerepet vagy feladatot kapnak, azoknak nem az a feladatuk, hogy helyettesítsék, hanem hogy képviseljék Istent. Az igazán vallásos ember szerényen, szívesen, örömmel, alázatosan szolgál. Mi legyünk ilyenek!