Évközi 28. vasárnap – Mt 22,1-14
Az örök életre szóló meghívásunkhoz méltó módon élünk-e?
Nemcsak erre a szentmisére kaptunk meghívást, hanem az örök életre is, amelyet Jézus olyan lakomához hasonlít, amely minden vágyunkat beteljesíti.
Tudvalevő, hogy a király fiának a menyegzőjéről szóló példabeszédben a király a mennyei Atya, a Fia pedig Jézus Krisztus. A jegyes Isten népe (az Ószövetségben a választott nép, az Újszövetségben pedig az Egyház). Az első szolgák a próféták voltak. De mivel az első meghívottak nem fogadták el a meghívást, ezért a mennyei Atya ismét elküldte szolgáit (az apostolokat és utódaikat), hogy mindenkit hívjanak meg az örök élet menyegzőjére.
A meghívás nem érdem alapján történik, hanem ingyenes ajándékként. A példabeszéd végén azonban kiderül, hogy az ünnepi lakomán egyedül azok vehettek részt, akiknek menyegzős ruhájuk volt. A korabeli szokás szerint ugyanis a király ilyenkor a meghívással együtt ruhát is küldött. Az a vendég, aki nem ebben jelent meg, maga is tudta, hogy sértő dolgot tett. Tehát a király jogosan dobatta ki a külső sötétségre.
Megkeresztelésünk alkalmával minket is meghívott a mennyei Atya, hogy legyünk az ő gyermekei, valamint Fiának testvérei, sőt jegyesei. A meghívással együtt megkaptuk a menyegzős ruhát is, vagyis a megszentelő kegyelmet, amely Isten élete bennünk. Erre emlékeztet az a fehér ruha, amit keresztelés alkalmával a felnőttek magukra vesznek, illetve az a kis fehér ingecske, amelyet a kisbabák kapnak, amelyre az van hímezve, hogy: „Isten gyermeke vagyok”.
Isten hívására nem csupán egyszer (a keresztelésünkkor) szükséges válaszolni. Az sem elegendő, ha pusztán minden vasárnap vagy ünnepnap válaszolunk. Menyegzős ruhánkra, a megszentelő kegyelemre életünk minden pillanatában úgy szükséges vigyáznunk, hogy abban vehessünk részt minden szentmisén, aztán majd halálunk után az égi lakomán is.
Nem elég a földi Egyházban megkeresztelkedni, egyszer magunkra ölteni Krisztust, utána pedig semmittevően élni, majd leülni Krisztus menyegzős asztalához. Aki elfogadta Isten meghívását, annak a meghíváshoz méltóan, Isten akarata szerint szükséges élnie mindennap, egész életében.
Minden szentmise elején szükséges egyre jobban felülvizsgálni, hogy a mindennapi életünkben mennyire igyekeztünk a meghívásunknak megfelelően élni.
Ha súlyos bűnnel elveszítenénk a megszentelő kegyelmet, akkor a szentgyónásban (a bűnbánat szentségében) van lehetőségünk megtisztítani lelkünket. A bocsánatos bűnökre pedig minden szentmise elején is lehetséges Isten bocsánatát kérni. Miután bűneinktől megtisztultunk, eltölthet minket az Istennel való találkozás, az együtt ünneplés öröme minden szentmisén, valamint majd az örök élet menyegzős lakomáján is!